Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)

POLGÁRI ÜGYEKBEN. Annak az elbírálásánál: vájjon a kereseti igény érvé­nyesítése polgári per útjára, vagy közigazgatási eljárásra tar tozik-e? a kereset tartalmát kell irányadóul venni. Felperes a bíróság előtt is fentartott keresetében azon az alapon igényli a kereseti összeget, hogy az ö tulajdonát képezett 3009 q tengerit az alperes a mostani háboru folyama alatt H on lefoglalta és saját céljaira felhasználta. A felperes szerint is a most folyó háború folyama alatt a katonai parancsnokság rendeletéből történt ez a lefoglalás Az alperesnek ez a ténykedése tehát a hadviselés érdekében a katonai parancsnokság által szükségesnek talált céloknak megvalósítására szolgáló olyan intézkedés és ezen intézkedés folytán eszközölt lefoglalás, a felperes állítólagos tulajdoná nak olyan felhasználása, amely az 1912: LXVIII. te. 1. §-ának megjelölt hadi szolgáltatás tekintete alá esik. Az ennek alapján támasztható igények pedig az idézett tc- 33- §• értelmében az ott megszabott közigazgatási eljárás útján és nem polgári per útján érvényesítendők. Ezek szerint a Pp. 180. §-ának 1. pontjában meghatáro­zott és az idézett törvényszakasz szerint az eljárás bármely szakából hivatalból is figyelembe veendő az a pergátló kö­rülmény forog lenn, hogy a kereset érvényesítése egyáltalán nem tartozik polgári perútra. A Pp. 182. §-ának megfelelően járt el tehát a felebbezési bíróság akkor, amikor ezen az alapon a pert megszüntette és felperest, mint pervesztest, a Pp. 425. és 508. §§-ai alapján a per és felebbezési költségben elmarasztalta. 65. Egyházlátogatásról felvett jegyzőkönyvben a plébániai javak fenntartására megállapított kötelezettség kegyúri, tehát közjogi jellegű. Közjogi természetű jog és kötelezettség létezésére, fennállá Sára, tartalmára és terjedelmére vonatkozó vitás jogkérdés eldön tése közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. C 1917 jan. 17. P 6624/1916. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom