Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI UATÁKOZATOK. sághoz való áttételnek esak a tárgyalás kitűzése előtt van helye. Ebben az ügyben azonban a kir. járásbíróság már tár­gyalást tartott, minélfogva az ügy érdemében eljárni köteles akkor is, ha a cselekményt kisebb hatáskörű hatósághoz tar­tozónak ismeri is föl. 56. A terheltnek az a cselekménye, amely szerint a vonatfel­ügyelő személyzet tiltakozása ellenére a vasúti pályatestet elzáró kerítésen átugorva akarta a már elindult vonatot elérni, nem a vaspályán vagy ahhoz tartozó épületekben a biztonság szem­pontjából kiadott egyes rendeletnek vagy intézkedésnek a megsér­tése, hanem a vaspályákra vonatkozólag az életbiztonság oltalma végett kiadott általános rendeleteknek és különösen a vasúti üz­letszabályzatnak a megszegése ; következésképen a terhelt cselek­ménye nem az 1879 : XI,. tc. 112. §-ában, hanem ugyanazon törvény­cikk rri. §-ában meghatározott kihágás ismérveit látszik föltüntetni. A rendes biróság az 'eljárás rendjén kifejlendö tényálláshoz képest az ügyet szélesebb hatáskörénél fogva mint az 1879: XIV. tc. 112. §-ába ütköző kihágást is elbirálhatja. 1917 december 17. 1917. Hb. 85. sz I. A m. kir. államvasutak Váczi állomásfőnöke 1916. évi május hó 15. napján följelentette a váczi kir. járásbíróságnál G. F. váczi lakost (Papnövelde-utca 4. sz.), minthogy nevezett a szolgálatban levő Gy. [. kapus tiltakozása dacára a kerítésen átugorva akarta a már kijáró vonatot elérni A váczi Aru*. járásbíróság az ügyészi megbizott indítványának megfele­lően az 1916. évi május 39-én 1916. B. 1527 r. szám alatt hozott végzésével a följelentést a Bp. ,527. §-a értelmében Vácz város rendőrkapitányához tette át, minthogy ;i följelentés adatai arra mutatnak, hogy a Kbtk. 112. §-ába ütköző testi épség elleni kihágás forog fönn, ennek elbírálása pedig az 1897 : XXXIV. te. 19. í-ának r. pontja értelmében a közigazga­tás hatáskörébe tartozik. Vácz v. t. város rendőrkapitánya az 1916. évi május hó 29. napján 272/1910. kih. szám alatt hozott végzésével nem állapította meg az ügyre illetékességét és elrendelte az iratoknak a hatásköri bírósághoz való föl­terjesztését ; terhelt cselekménye ugyanis nem az 1S79 : XL. tc. 112., ha­nem ugyanazon törvényeik 111. §-ába ütközik, mert a vasúti épületnek és az az előtt a várakozás céljául kijelölt térnek kerítéssel való elzárása a

Next

/
Oldalképek
Tartalom