Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

POLGÁRI ÜGYEKJBEN. körén belül állította ki, s így az ;i Pp. 315. §-a értelmében közokirat, amely teljesen bizonyítja a/t is, hogy az abban tanúsított tény a valóságnak megfelelően van tanúsítva s így a felebbezési bíróság nem sértett jogszabályt azzal, hogy a tényállást az említett okirat alapján állapította meg. További támadása felperesnek az Ítéleti tényállás ellen arra van alapítva, hogy a 1)) alatti tartalma meg van cáfolva azzal, hogy a ponyvák egy részét a katonai hatóság a fel­peresnek visszaküldötte és azzal, hogy a . . . hadtápraktár (Etapén Magazin) vezetőségének nem volt tudomása a pony­váknak hadiszolgáltatásképp való igénybevételéről. Ezeket a ténykörülményeket felperes már felebbezésé­ben is felhozta ugyan, minthogy azonban ezek nem alkalma­sak arra, hogy azokból a D) alattiban tanúsított tény meg­történtére vagy meg nem történtére következtetés vonassák: a felebbezési bíróság nem sértette meg a Pp. 270. § ában elő­szabott kötelességét azzal, hogy ítéletében ezeknek a most említett lényegtelen körülményeknek a méltatására ki nem terjeszkedett s a tényállást a D) alatti alapján állapította meg. Ezekhez képest a Pp. 534. §-a értelmében a felebbezési bíróság ítéletét az abban foglalt tényállás alapján kellett felül­vizsgálni. Minthogy pedig az 1912 : LXVIII. te. 31., 32. és 33. §-ai' szerint a hadiszolgáltatások teljesítéséből származó minden vitás jogigény eldöntése a polgári bíróságok hatásköréből ki van véve, s így annak elbírálása sem tartozik a polgári perútra, hogy a katonai hatóság eljárása szabályszerű volt-e vagy sem, a felebbezési bíróság nem sértett jogszabályt azzal, hogy a Pp. 180. §-ának 1. pontjára alapított pergátló kifogás­nak helyt adott. 103. Az a gazdasági alkalmazott, akinek főmunkaköre a munkások feletti felügyelet, gazdatiszt és felmondási időre járó bérkövetelése iránti keresete rendes bíróság hatáskörébe tartozik. B. 1914 nov. 17. G. 1019. sz. Térfy : Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára. IX. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom