Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IX. kötet 1916 (Budapest, 1917)

52 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK A hatásköri bíróság az 1910. évi június hó 20-án 1909. Hb. ISI '7. szám alatt hozott határozatával* az alispán bejelentését visszautasította, mert nem attól a hatóságtól ered, amelynek határozata következtében az állítólagos hatásköri összeütközés felmerült. Tolna vármegye alispánja a hozzá visszaküldött iratokat a m. kir. földmívelésügyi miniszter rendeletére ehhez terjesztette fel, mire a m. kir. közigazgatási bíróság megkereste a földmívelésügyi minisztert, hogy a közigazgatási bíróság említett 3538/1907. K. számú végzésének foganatosí­tása végett az iratokat az alispánhoz küldje le. A földmívelésügyi miniszter az 1914. évi december 28-án 116,389/VI. szám alatt a közigazgatási bírósághoz intézett átiratában kimondotta, hogy nem tehet eleget az iratok leküldésére vonatkozó kívánságnak, mert a közigazgatási bíróság 3538/1907. K. számú határozatával és a hivatali előd­jének 27,777/1907. szám alatt a belügyminiszterhez intézett átiratával ellen­tétben az alispán határozatában helyesen kifejtett okokból ennek az ügy­inek az elbírálására másodfokon a törvényhatósági bizottságot, harmad­okon pedig a földmívelésügyi minisztert tartja illetékesnek. A közigazgatási bíróság az 1915. évi május hó 19. napján 66/1915. K. szám alatt értesítette a földmívelésügyi minisztert, hogy említett végzé­sétől ebben az ügyben, amelynek tárgyalásába hatásköri kifogás hiányában, de a hatáskörnek hivatalból vizsgálata után belebocsátkozván, hallgatólag saját hatáskörét is megállapította, nem térhet el; a hatáskör kérdésének eldöntése — tekintettel arra, hogy a földmívelésügyi miniszter újabb ha­tározatával ebben az ügyben saját hatáskörét állapította meg — a hatás­köri bíróság elé tartozik. A m. kir. földmívelésügyi miniszter a közte és a közigazgatási bíró­ság között fennforogni látszó hatásköri összeütközés elbírálása végett az iratokat a hatásköri bírósághoz terjesztette fel. II. A földmívelésügyi miniszter hatásköri összeütközési bejelentését a jelen ügyben nyilvánvalóan az 1907: LXI tc. 7. §-ának 2-ik pontjára kívánta alapítani, amely szerint a tör­vény értelmében hatásköri összeütközés esete merült fel akkor, ha a rendes bíróság és a közigazgatási bíróság vagy a közigazgatási hatóság ugyanarra az ügyre nézve jogerősen kimondották, hogy az eljárás hatáskörükhöz tartozik. Azonban a m. kir. földmívelésügyi miniszter 1907 jun. 17-én 27,777. sz. a. a belügyminiszterhez intézett átiratában *L. a III. kötet 95. lapján 45. sz. a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom