Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VIII. kötet 1915 (Budapest, 1916)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 77 tatnak, amely törvényhely pedig kizárja azt, hogy L. J. kor­pótlék ügyében a rendes biróság járjon el. 35. M. kir. gazdasági akadémiába szegődött kerékgyártó nem iparossegéd, hanem gazdasági cseléd és illetménykövetelése köz­igazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1915 június 14. Hb. 18. sz. I. T. F. hajdúszoboszlói lakos a debreceni kir. járásbíróságnál 1913. évi augusztus hó 16-án 1913. Sp. VI. 1829. sz. a. a m. kir. kincstár alperes ellen beadott keresetében azt adta elő, hogy T. Zs. debreceni m. kir. gaz­dasági akadémiai tanár őt az 1912. évi július hó 16-tól ugyanazon év de­cember hó 31-ig terjedő időre a debreceni m. kir. gazdasági akadémia gazdaságába kerékgyártónak alkalmazta; mikor azonban 1912. évi július hó 16-án a gazdasági akadémiában a megállapodás szerint érte küldendő szekér elküldését megsürgette és szolgálatra jelentkezett, T. Zs. őt azzal fogadta, hogy szolgálatára nincsen szükség s az állás be van töltve. Ezen az alapon azt kérte felperes, hogy az alperes m. kir. kincstár az említett időre járó és összesen 542 K 50 f-t kitevő járandóságainak megfizetésében marasztaltassék. A debreceni kir. járásbíróság 1913. évi október hó 23. napján 1913. Sp. VI. 1829/2. sz. a. hozott végzésével a pert alperes pergátló ki­fogása folytán megszüntette azzal az indokolással, hogy felperes a kereset szerint mint iparos alkalmaztatván, keresetét az ipartörvény 176. §-a sze­rint elsősorban az iparhatóság előtt kellett volna megindítania. T. F. ezután Debrecen szab. kir. város rendőrfőkapitánya mint első­fokú iparhatóság előtt érvényesítette követelését. A rendőrfőkapitány 1913 évi december hó 23-ik napján 25,040 1913. sz. a. hozott véghatározatában folyamodót panaszával az 1898. évi II. tc. 73. §-a értelmében a rendes bírósághoz utasította a következő indokolással: ((Gazdaságban rendes fize­tés mellett alkalmazott kerékgyártó nem iparosnak, hanem a gazdasági személyzethez tartozó egyénnek tekintendő (36,220/1901. K. M. számú ren­delet.) Miután pedig panaszos saját előadása szerint is a debreceni m. kir. gazdasági akadémia gazdaságába mint kerékgyártó rendes fizetés mellett fogadtatott fel, közte és a kir. kincstár között ezen alkalmaztatási viszony­ból felmerült kártérítési követelés elbírálása a hivatkozott törvényszakasz értelmében a rendes biróság elé tartozik.)) Felperes ezután keresetét ismét a debreceni kir. járásbíróságnál adta be. A járásbíróság alperesnek az 1893. évi XVIII. tc. 27. §-ának 1. pontja alapján a megelőző hatósági eljárás le nem folytatása miatt emelt

Next

/
Oldalképek
Tartalom