Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 177 értékében havi bérét mindig levonta és állandóan azzal biztalta, hogy ki fogja házasítani, ezt az igéretét azonban meg nem tartotta. Kért tárgyalást és a megszolgált időre járó bérét megállapítani és a neki járó Összeget kiadatni. Panaszlott meghallgatása után panaszos módosította a panaszát; beismerte, hogy tévesen mondotta be, hogy már 8 évet töltött szolgálatá­ban ; 1907. április hó 4-én lépett a szolgálatba és a panaszlott által elő­adott megszakításokkal szolgált 1913 július 6-ig, azonban augusztus 16-án távozott végleg a szolgálatból, mert gyermeke született. Hogy bérkövete­lése mennyi, azt megmondani nem tudta. A rendőrkapitány 1913 október hó 23-án 2567 1913. sz. a. hozott határozatával panaszost panaszával elutasította, mert a panaszos egyálta­lán nem tudta megmondani, hogy volt szolgálatadója a megszolgált időre eső béréből milyen összeget tartott vissza, azt sem tudta, hogy míg szol­gált, mennyi bért vett ki. Dacára annak, hogy panaszlottnál 6V2 évig volt szolgálatban, egyszer sem emelt panaszt ezen idő alatt, hogy gazdája a béréből bizonyos összeget levont vagy visszatartott volna. Panaszlott azon állítását tehát, bogy panaszossal szolgálati ideje alatt minden hónapban elszámolt és a megszolgált időre eső bérét a cselédnek mindig kiadta, valónak kellett venni. Á. L-né E. S. felebbezést jelentett be, azonban 1913 október hó 31-én megjelent a rendőrkapitánynál és kijelentette, hogy panaszát egész terjedelmében visszavonja. A rendőrkapitány 1913 október 31-én a következő határozatot hozta: Megjelent Á. L-né és bejelentette, hogy a K. G.-né ellen emelt panaszát egész terjedelmében visszavonja; így a további eljárást beszün­ie'ni kellett. Az, hogy erről a panaszos értesíttetett, az iratokból nem tűnik ki. Á. L-né E. S. ezután a karczagi kir. járásbíróságnál K. G. és neje F. M. ellen 1000 korona és j. iránt sommás pert indított. Szóbeli kerese­tében előadta, hogy K. G. és neje ezelőtt 6V2 évvel a családjukhoz fogad­ták oly feltétellel, hogy ő nálok szolgálatot teljesítsen és a K. G.-né által vezetett óvodában a dajka szerepét töltse be. Ezen szolgálalaiérl évente 120 koronát Ígérlek és azonkívül azt igérték, hogyha férjhez megy, tisztes­ségesen ki fogják házasítani. O az elvállalt kötelezettséget 6 és V3 éven át teljesítette olyannyira, hogy az óvodában tulajdonképen ő foglalkozott mindig a gyermekkel; ezen szolgálatai ellenértékekép azonban sohasem kapott fizetést alperesektől. K. G.-né azzal hitegette, hogy ha 10 évig szolgál, akkor ő a város­tól 200 korona jutalmat kap és azonkívül neki óvónői oklevelet fog kiál­lítani ; ő ezeket el is hitte és ezért náluk maradt 1913 augusztus hó 5-ig. Ekkor azonban gyermeke született és nem voltak tekintettel ezen állapo­Térfi : Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára, VII. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom