Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)

i74 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. község vagy a hitfelekezet, hanem az egyes községi vagy hitfelekezett tagok ellen lép fel. II. A m. kir. igazságügyminiszter 1914. J. 1351. sz. a. kelt nyilat­kozatában azt terjesztette elő, hogy ebben az ügyben az eljárás a köz­igazgatási hatóság hatáskörében tartozik. III. A kereset szerint a felperes, mint izr. hitközségi metsző a mozsori izr. hitközségtől neki ezen teendője után járó fizetésének egy hányadát akarja és pedig akként érvé­nyesíteni, hogy alperest a nevezett hitközség által a metsző fizetésének fedezése céljából reá kivetett hozzájárulási összeg megfizetésében kéri marasztalni. Minthogy azonban a neve­zett hitközség és a metsző, mint hitközségi alkalmazott közötti jogviszony nem magánjogi természetű s az általános jogsza­bályok szerint az ily viszonyból származó követelések köz­igazgatási hatóság előtt érvényesítendők, a fennforgó hatás­köri összeütközést a közigazgatási hatóság hatáskörének meg­állapításával kellett megszüntetni. 85. A követelés jogi terméssetén nem változtat az a körülmény,, hogy az iparosnak a tanoncszerződésen alapuló követelését nem & maga, hanem végrehajtási letiltás alapján és e letiltott követelés­behajtására történt feljogosíttatása folytán a végrehajtást szenve­dett iparos jogán a végrehajtató érvényesíti. A rendes biróság eljárása előtt iparhatóság hatáskörébe tar­tozik oly követelés, amely azt célozza, hogy az alperes, mint as iparostanoncdíj fizetésre kötelezett a végrehajtást szenvedettet, mint a tanoncalkalmazót a tanoncszerződés alapján megillető, de a foganatosított végrehajtási letiltás következtében visszatartandó­tanoncdíj kiadására köteleztessék. 1914 június 15. Hb. 63. sz. 1. Dr. B. D. ügyvéd, tapolcai lakos végrehajtató Sz. E. iparos,, tapolcai lakos végrehajtást szenvedő elleni 195 korona 15 fillér és jár» iránti végrehajtási ügyében lefoglalta Sz. E.-nek, K. Gy.-né S. I. diszeli lakos ellen fennálló 200 koronás követelését, mely adósát Sz. E.-t azon a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom