Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VII. kötet 1914 (Budapest, 1915)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. tése értelmében gazdasági cselédek voltak, mint ilyenek pedig az idézett törvény 62. §-a alapján az ezen szerződésre alapí­tott munkabér iránti igényük a közigazgatási hatóság előtt lévén érvényesítendő, a felmerült hatásköri összeütközést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. 83. Tanköteles gyermekeknek eltitkolása miatt az eljárás rendes bíróság hatáskörébe tartozik. Ha a kir. járásbíróság tárgyalás után is úgy találná, hogy a tett a hatáskörébe tartozó kihágás összes alkotóelemeit nem meríti ki, szélesebb hatáskörénél fogva jogában áll és a Bp. 22. §-a értelmé­ben köteles is a tettet abból a szempontból is vizsgálni és elbí­rálni, hogy vájjon az más törvény vagy tötvényes rendelkezés alap­ján, mint a közigazgatási hatóság hatásköréhez utalt kihágás bün­tethető-e. 1914 június 22. Hb. 59. sz. I. A kőszegi gazdasági ismétlő-iskola főtanítója D. L., somogyszent­miklósi lakos, Somogyszentmiklós község elöljárósághoz beadott jelenté­sében előadta, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1907. évi 2085. sz. a. kelt rendelete és az Utasítás 9. §-ban foglalt második be­kezdés szerint: az 1897. évi XXXV. tc. 13. §-ába ütköző kihágást követ­ték el: 1. H. V. nevelőapa, aki H. G. 13 éves. 2. H. K. apa, aki H. M. 13 éves. 3. Sz. J. apa, aki Sz. M. 13 éves és 4. F. L. apa, aki F. A. 14 éves ismétlő-iskolai tanulókat az összeírás alkalmával eltagadták, illetve be nem íratták. Somogyszentmiklos község elöljárósága 1913 október hó 4-én ad 1277. 8Z- a- kelt átiratával a feljelentést illetékes eljárás végett a csurgói kir. járásbírósághoz beterjesztette. A csurgói kir járásbíróság 1913. évi október hó 6-án 1913. Bv. 47 sz. a. kelt átiratával pedig a feljelentést a csurgói járás főszolgabírójához illetékes eljárás végett áttette. A főszolgabíró 1913. évi október hó 8-án 5675/1913. sz. a. kelt átira­tával a feljelentést azzal küldte vissza a csurgói kir. járásbírósághoz, hogy azt végzésileg elintézve tegye át, mert az 1896. évi XXXV. tc. 16. §-a értelmében a feljelentés tárgyát képező kihágás elbírálása a kir. járásbíró­ság hatáskörébe tartozik. A csurgói kir. járásbíróságnál az ügyészségi megbízott a feljelen­tesnek az 1868. évi XXXVIII. tc. 4. §-a alapján leendő illetékes elbírálása

Next

/
Oldalképek
Tartalom