Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 323 a főszolgabírói hivatalnál tartott tárgyalás végén közelebbi magyarázat nélkül előterjesztett az az állítás, hogy a hiányzó tengeri összes értéke 480 koronára is tehető, a följelentés, valamint az ennek alapján foganatosított eljárás adataival összefüggésben nem áll; a terheltek ellen tehát más mint az 1894 : XII. t.-c. 93. §. a) pontjába ütköző mezőrendőri kihá­gás jelenségei föl nem merülvén, ennek elbírálása az idézett törvény 103. §-a és az 1897: XXXIV. t.-c. 19. §. 3. pontja szerint a közigazgatási hatóság elé tartozik. 143. Rostált homoknak nem mezőgazdasági célra szolgáló terület­ről, hanem homoktelepről történt ellopása nem mezőrendőri ki­hágás, hanem lopás vétségének alkotó elemeit tünteti fel, minél­fogva miatta az eljárás rendes bíróság hatáskörébe tartozik. 1913 december i. 1912. Hb. 115. sz. I. M. M. aranyosgerendi lakos, a tordai kir. járásbíróságnál beadott feljelentésében előadta, hogy id. M. G. gerendi lakos 1912. évi október hó 28-án homoktelepéről egy szekér 1 korona értékű rostált homokot vitt el beleegyezése nékül és azt saját céljaira használta fel; ámbár figyelmez­tette, hogy a homok az ő tulajdona és ő nem egyezik bele az elvitelbe. Kérte, hogy id. M. G. a Btk. 333. §-ába ütköző és a Bn. 48. §-a szerint minősülő lopás vétsége miatt büntettessék meg és 1 korona kár megfize­tésére köteleztessék. A tordai kir. járásbíróság az ügyészségi megbizott indítványát elfo­gadva, 1912. évi november hó 26-án 1912. B. 1213/1. sz. a. hozott végzésé vei a feljelentést illetékes eljárás végett az aranyosgerendi elöljárósághoz áttette, mert a feljelentés tartalma szerint csak mezőrendó'ri kihágás lát­szik fennforogni, melynek elbírálása az értékre való tekintettel az elöl­járóság hatáskörébe tartozik. Az aranyosgerendi községi elöljáróság 1913. évi február hó 13-án 1/1913. kih. sz. a. hozott ítéletével id. M. G.-t az 1894 : XII. t.-c. 93. §. a) pontba ütköző kihágás miatt 2 korona pénzbüntetésre ítélte és 1 korona kár megfizetésére kötelezte. Panaszos felebbezése következtében a felvinczi járás szol g ab i rój a, mint II. fokú rendőri büntetőbíróság 1913. évi március hó 29-én 181/1913. kih. sz. a. hozott végzésével az elöljáróság ítéletét feloldotta és az irato­kat a tordai kir. járásbírósághoz áttenni rendelte, mert a minisztertanács 21*

Next

/
Oldalképek
Tartalom