Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 173 Az alispán ezután 1910 július 4-én 4850/1910. sz. a. hozott határoza­tával a hozzá beadott panaszt elutasította és egyben a kihágási ügyben hozott ítéletet helybenhagyta és Sz. I. az 50 K pénzbüntetést lefizette. T. Sz. I. ezután 1912. évi március havában Biharnagybajom község ellen a berettyóujfalu kir. járásbíróságnál sommás pert indított. Kereseté­ben előadta, hogy a biharnagybajomi 3655. számú betétben 12/13. hrsz. a. felvett ingatlan a telekkönyvi kivonat szerint tulajdona. Ebbó'l az ingat­lanból Biharnagybajom község a községi úttesthez elfoglalt és birtokában tart 1907 október óta a vázrajz szerint 2"6 Q-öl 400 korona értékű terü­letet a főszolgabíró 2597/1907. sz. határozata alapján. Minthogy azonban a község által a foglalás az ingatlanától minden előzetes törvényes eljárás és kártalanítás nélkül eszközöltetett és hogy már 1911. évben mérnöki felvétellel kimutatta, hogy a köztérből semmit sem foglalt és hogy a kérdéses ingatlan a kataszteri felmérés szerinti 321 Q-ölnél, a község által elfoglalt 2*6 Q]-öllel kevesebb, ez okból kérte, hogy a község az elfoglalt ingatlanterület visszabocsátására köteleztessék. A kir. járásbíróság 19T2. évi július 19-én 1912. Sp. I. 199 8. sz. a. hozott ítéletével felperest keresetével elutasította, mert habár az 1890 : I. tc. 132. §-a csak egy méternél nem nagyobb területnek csatolását engedi meg kisajátítás vagy előzetes megegyezés nélkül az úttesthez és a köz­igazgatási hatóság mégis egy Q-öl területnek az úttesthez való csato­lása iránt intézkedett; tekintve azt, hogy felperes kijelentette, hogy a közigazgatási határozatot jogorvoslattal meg nem támadta és jogerős le^t, a bíróság a közigazgatási hatóság kizárólagos hatáskörébe tartozó intéz­kedés helyes vagy helytelen voltát az 1869 : IV. tc. 1. §. szerint vizsgálat vagy felülbirálat alá nem veheti. A nagyváradi kir. törvényszék, mint polgári felebbezési bíróság 1912 december 21-én 1912. D. 775/6. sz. a. hozott ítéletével az elsőbiróság ítéletét megváltoztatta és felperes keresetének helyt adott, mert a hely­színi és szakértői szemle alapján megállapította, hogy alperes az 1890:1. tc. 132. §-ában megengedett területnél nagyobb területet csatolt az úttest­hez kártalanítás nélkül; a telekkönyvi tulajdon tárgyát képező ingatlan birtokot megvédeni és foglalása esetén azt visszakövetelni pedig a tulaj­donos jogosítva van. Alperes község 1913 február 26-án a berettyóújfalui kir. járásbíró­ságnál kérte, hogy iratok a kir. Curiához a jogegység érdekében leendő határozathozatal végett felterjesztessenek. 1 1913 április hó 7-én pedig a hatásköri bíróságnál bejelentette, hogy ügyében hatásköri összeütközés merült fel,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom