Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)
170 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. szüntette meg, mert P. K. és M. J. vádlottak a pozsonyi kir. törvényszék elé kitűzött főtárgyaláson meg nem jelenvén, ellenük ujabb főtárgyalás kitűzése vált szükségessé, e közben pedig a köz vád képviselője ezek .ellen a hatóság elleni erőszak miatt emelt vádat elejtette s ennek folytán a kir. törvényszék velük szemben az eljárást az utóbbi bűncselekmény miatt érdemileg és főtárgyaláson kivül megszüntette, ennélfogva a Bp. 21. §-a és a Rbsz. 9. §-a értelmében helyesen élt azzal a jogával, mely szerint az ügyek egyesítését megszüntethette és a fönnmaradt erdei kihágás elbirálását az 1879 : XXXI. tc. 117. és 119. §§-ai s az 1897 : XXXIV. tc. 19. §-a szerint illetékes hatáskörű hatóságnak átengedhette; ez a hatóság pedig a már felhivott §§-ok (Bp. 21. és Rbsz. 9. §§.) rendelkezése szerint a hozzá áttett ügyet többé vissza sem utasíthatja. 79, Vasúti alkalmazott ellen (marha, szamár, sült paraszt) kifejezés használata a sértett alkalmazott magánindítványának hiányában az állomásfőnökség panaszára nem becsületsértés vétsége, hanem csak, mint a Kbtk. 46. §-ába ütköző kihágás lehet eljárás tárgya, amely eljárás közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1913. június 23. Hb. 40. sz. I. A ru. kir. államvasutak hidasnémeti állomásfőnöksége a kassai járás főszolgabirójához beadott feljelentésében előadta, hogy 1913. évi január 12-én az 1516. számú vonatnak az állomásba való behaladásakor a vasutí állomásépülettel szemben levő vendéglőből átszaladt S. J. kereskedősegéd, kassai lakos és menetjegyváltás végett a pénztár ablakához ugrott. A jegypénztárnok, aki egyúttal forgalmi szolgálatot tevő is, akkor már a vágányok között a behaladó vonatot fogadta. S. nem látva őt a jegypénztárban, botjával a vasúti pénztár ablakát beverte és amidőn e miatt G. P. málházó a forgalmi irodába hívta, azt «marha, szamár, sült paraszt» kifejezésekkel illette,, majd midőn B. D. forgalmi tiszt az esetről jegyzőkönyvet vett fel, fenyegető kifejezéseket használt és a jegyzőkönyvre «hülye szamárság)) megjegyzést tette. Kérte a kihágási eljárás megindítását. A főszolgabíró 1913. évi január 20-án 23/1913. kih. sz. a. hozott vég-