Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára VI. kötet 1913 (Budapest, 1914)
7« HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. a közigazgatási hatóság, a magánérdekbe ütköző pedig a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. Oly céghasználat, amely a tisztességes versenyt, tehát a közérdeket sérti, cégbitorlásnak nem minősíthető, hanem az abban nyilvánuló eljárás, hogy a panaszlott cégét a valóságnak meg nem felelő szöveggel használja, az 1884. évi XVH. tc. 58. és 157. §. d) pontjába ütköző kihágásnak alkatelemeit látszik magában foglalni, amelynek megbirálása az idézett törvény 166. §-a értelmében a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1913 ápr. 21. Hb. 33. sz. I. Az «Egri szövetkezett bortermelők részvénytársaságai> Eger város rendőrkapitányi hivatalánál feljelentette F. A. borkereskedőt, mert a becsatolt árjegyzék szerint borait «Hungária egri mintapince» cím alatt, nevének feltüntetése nélkül árusítja. Kérte, hogy a fennálló szabályok értelmében iparkihágás miatt az eljárás indíttassék meg. A rendőrkapitány megkeresésére az egri kir. törvényszék, mint kereskedelmi biróság 1912 április 21-én 4091/1912. sz. alatt azt az értesítést adta, hogy a kereskedelmi egyéni cégjegyzékbe: "Hungária egri mintapince. F. A.» Eger székhellyel van bejegyezve, mely cégnek tulajdonosa F. A. egri lakos, bornagykereskedő. A rendőrkapitány ez alapon 1912 május hó 7-én 239 1912. kih. sz. a. hozott végzésével a feljelentést a kihágási eljárásnak e helyen való beszüntetésével a Rbszab. 8. §. 1. bekezdése alapján az egri kir. törvényszék, mint kereskedelmi bírósághoz illetékes intézkedése végett áttenni rendelte, mert a bejegyzett kereskedő valamint cégaláírásánál, úgy cégtábláján és hirdetményein és illetve nyomtatványain is bejegyzett cégét köteles használni; miért is meg nem felelő cégtábla és nj7omtatvány használatától pénzbírság terhe alatt eltiltandó (Bpesti kir. ítélőtábla 18G0 1900. sz.). Már pedig a feljelentéshez csatolt körlevélből az tűnik ki, hogy F. A. cégét nem azzal a szöveggel használja, mint amelyet az egri kir. törvényszék, mint kereskedelmi bíróság 4091/1912. p. sz. átirata szerint a kereskedelmi cégek jegyzékébe bejegyezve van. Ebben az ügyben azonban az eljárás a K. T. 21., 22. §-ai és a földmívelési ipar és kereskedelemügyi miniszternek 11447/1885. sz. rendelete szerint az egri kir. törvényszék, mint kereskedelmi biróság hatáskörébe tartozik. Az egri kir. törvényszék cégbitorlás címén az eljárást megindította és 1912 július hó 27-én 5980/1912. P. sz. a. hozott végzésével F. A.-t az eddigi cég jogtalan használatától eltiltotta és kötelezte F. A.-t, hogy a kereskedelmi egyéni cégjegyzékbe bejegyzett teljes cégszöveget használja úgy hirdetéseiben, mint levelezéseiben, mert ellenkező esetben a K. T. 21., 22. és 24. §-aiban foglalt következményekkel fog sújtatni. Az indokolás szerint panaszlott a tárgyalás során beismerésben volt