Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára IV. kötet 1911 (Budapest, 1912)
4 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. totta és így felperes az alperes személyes bírósága előtt jogosított perrel fellépni. A pécsi kir. Ítélőtábla 1910. évi január hó 17-én 49/1910. P. sz. a. hozott végzésével az elsőbiróság végzését megváltoztatta, a kir. bíróság hatáskörét meg nem állapította és a pert megszüntette, mert a kötbér vagyoni érdek biztosítására szolgál és mint ilyen kártérítés természetével bir és csakis a vagyoni érdek sérelme esetén Ítélhető meg; ekként a felperes a közte és az alperes közt létrejött munkaviszonyból eredő kártérítés iránt indította keresetét, az ily követelések pedig az 1884: XVII. tc. 176. §-a értelmében elsősorban az iparhatóság előtt érvényesítendők. A :n. kir. Curia 1910. évi június hó 3-án 2633 1910. P. sz. a. hozott végzésével a másodbiróság végzését indokainál fogva helybenhagyta. L. Sch. gerai cég ezután panaszát Pécs sz. kir. város rendőrkapitányához, mint iparhatósághoz adta be és hivatkozott a kir Curia végzésére. A rendőrkapitány 1910 július hó 7-én 105/1910. rk. sz. a. hozott végzésével L. J. panaszlott illetékességi kifogását elfogadva, ebben az ügyben "illetékességét)) leszállította, mert az ipartörvény végrehajtása tárgyában kiadott 39,266'i884. számú földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszteri szabályrendelet 55. §-a szerint iparügyekben az az iparhatóság illetékes, amelynek területén az a telep fekszik, amely telep segédje a bepanaszlott. A panaszos telepe nem fekszik a pécsi rendőrkapitányság, mint iparhatóság területén, így az illetékességet leszállítani kellett. II. A m kir. igazságügyminiszter 1910. J. 2402. sz. a. kelt nyilatkozatában azt a véleményt terjesztette elő, hogy ebben az ügyben hatásköri összeütközés nem merült fel. III. Az igazságügyminiszter nyilatkozatának vétele után L. Sch. cég kérvényt adott be, melyben a tárgyalás elhalasztását kérte, mert kitűnt, hogy az iparhatóság végzését tévesen szövegezte és ez okból kérelemre pótlólag a végzését kiegészítő határozatot hozott és erről a hatásköri bíróságot értesítette. A bíróság a halasztási kérelmet az Ügyrend 98. §-a alapján elutasította. A rendőrkapitány mint iparhatóság felterjesztése ugyanekkor beérkezett. A fél kérelmére kijavította végzését, hogy nemcsak illetékességét, hanem hatáskörét is leszállítani kívánta. A hatásköri leszállítást azonban ezúttal sem indokolta. A hatásköri bíróság 1910. évi november hó 28-án megtartott tárgyalás alapján hozott határozatában a rendőrkapitány, mint ipai-hatóságnak 1910. évi november hó 15-én 18,200/1910. rkp. sz. a. hozott és a tárgyalási időköz második felében felterjesztett végzését az ügy eldöntésénél figyelembe veendőnek nyilvánította ; azonban egyrészt azért, mert a végzés