Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára III. kötet 1910 (Budapest, 1911)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 177 mint II. fokú iparhatóság 1909. évi december hó 29-én 8404/909. sz. a. hozott határozatával a felebbezést elutasította, mert ebben az esetben az 1884: XVII. tc. 176. g. szerint elbírálandó kérdésről van szó, ily ügyekben pedig, eltekintve attól, hogy az idézett törvényszakasz szerint az iparhatósághoz tartozó ügyekben hozott közbeeső határozatok ellen amúgy sincsen felebbezésnek helye, az iparhatóságnak saját hatáskörét megállapító határozata az idézett törvényszakasz alapján szintén nem képezheti felebbezés tárgyát, hanem a jogsérelem az ügynek véghatározattal történt eldöntése után az 1884: XVIL tc. 17U. §-ban meghatározott módon orvoslandó. A városi tanács által 1910. évi febr. 28-ra kitűzött folyt, tárgyaláson panaszlottak becsatolták a sommás perben a gyulafehérvári kír. törvényszék, mint felebbezési bíróságnak végzését, mellyel a rendes bíróság hatáskörét megállapította és a gyulafehérvári kir. járásbíróságnak az érdemben hozott ítéletét; az okból kértek, hogy a panasz utasíttassék el, vagy a sommás per jogerős befejezéséig a határozathozatal fiiggesztessék fel. Panaszos cég a tárgyalás folytatását kérte, vagy az iratoknak a hatásköri bírósághoz való felterjesztését. A bíróságtól beszerzett iratokból kitűnt, hrgy U. A. és fia gyulafehérvári cég 1909 november hó 10-én a gyulafehérvári kir. járásbíróságnál S. és L. beszterczebányai cég ellen 735 K és j. iránt sommás pert indított. Keresetében előadta, hogy a S. és L. beszterczebányai cég őket (('bennünket';) írásbeli szerződéssel havi 400 K fizetés és 24 K napi úti átalány mellett erdélyi utazóügynökül alkalmazta ; a csatolt könyvkivonat szerint a cég az 1909. évi március hó 15-től 1909. nov. hó i-ig terjedő időre járó útiátalányokból 34 úti napnak díjával, azaz 816 K-val, valamint két havi fizetésükkel, azaz 800 K-val, összesen 1616 K-val maradt adós. Minthogy a S. és L. céggel kötött szerződés értelmében az ott előírt forgalomminimum el nem érébe esetén ők megfelelő kártérítést tartoznak fizetni, ez alapon 881 K-t beszámítva csak 735 K-t követelnek. A kir. járásbíróság 1909. évi nov. hó 26-án 1909. Sp. I. 1544/2. sz. a. hozott végzésével alperes pergátló kifogásának helyt adott és a pert megszüntette, mert felperes keresetében azt adta elő, hogy alpereshez utazóügynökül fix fizetéssel és útiköltségek megtérítésével szerződött. Eszerint felperes nem tekinthető a keresk. törvény III. címében tárgyalt bizományosnak (agent), hanem csak kereskedelmi alkalmazottnak s mint ilyen, nem hivatkozhatik arra, hogy cégjegyzett kereskedő, tehát köteles igényét előbb iparhatóság elé vinni. Felperes felfolyamodásához csatolta a cégjegyzék kivonatot, mely szerint az cU. A. és fia cég» közkereseti társaság. A gyulafehérvári kir. törvényszék mint felebbezési bíróság 1909. évi Térti: Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára. III. 12