Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára III. kötet 1910 (Budapest, 1911)
n6 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. kizárólag háztartási és gazdaság körüli személyes és folytonos szolgálatok teljesítésére. Már pedig a szolgálatteljesítés kötelességének időben való szabatos kifejezhetése, valamint az időhöz mérten kiszámítható cselédbJr az 1876:XIII. tc. értelmében fennforgó gazda és cseléd közötti viszonynak lényeges kellékeit képezik ; ezek nélkül az ilyen értelemben vett és a közigazgatási hatóságok előtt érvényesíthető cselédszerződéses viszonyt nem képez». II. A m. kir. igazságügyminiszter 1910. J. 599. sz. a. kelt nyilatkozatában azt a véleményt terjesztette elő, hogy ebben az ügyben az eljárás a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. III. A hatásköri bíróság ebben az ügyben az eljárást a rendes bíróság hatáskörébe tartozónak azért mondotta ki; mert a vitás igény alapjául felvett szerződés tartalma szerint a szolgálati idő nem meghatározott számú évek, hónapok, hetek vagy napok számában kifejezhető, hanem bizonytalan időtartamban határoztatott meg, felmondási idővel való korlátozás nélkül és mert a szolgálatért nem valamely bizonyos és szabatosan meghatározható időhöz viszonyított, vagy az 1876. évi XIII. tc. 26. és következő § §-ai szerint meghatározható bér köteleztetett; — a szerződés e szerint nélkülözi a felhívott törvény 1. és 13. §§-ai értelmében a cselédszerződés érvényességéhez megkívánt kellékeket s így a vitás követelés nem cselédbér, hanem közönséges magánjogi követelés, melynek megbirálása nem az idézett törvény VII. fejezetében megjelölt közigazgatási hatóságok, hanem a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. 55. Béresgazdának jogellenes elbocsátása esetében bér hátralék iránt támasztott követelése nem kártérítési követelés, mihezképest összegére tekintet nélkül közigazgatási hatóság elé tartozik. 1910. ápr. 9. Hb. 8. L S. J. pátkai lakós Székesfehérvár sz. kir. város rendőrkapitányához beadott panaszában előadta, hogy A. J. földbirtokos, pénzverópusztai lakós az 1909. évi január hó i-től december hó 31-ig terjedő időre őt béresgazdának fogadta fel; nevezett földbirtokos azonban őt 1909. évi szeptember hó 16-án ok nélkül elbocsátotta és béréből összesen 306 K