Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára III. kötet 1910 (Budapest, 1911)

110 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. Kiskorú K. Margit újszülött gyermeke érdekében az árvaszék azért nem intézkedett, mert időközben meghalt; a határozat megokolásában pedig azért jelentette ki kiskorú K. Margitot K. L. leszármazottjának, mert a leány nagybátyja azt vallotta, hogy K. L. nemcsak örökbefogadó, hanem természetes apa is. Csongrád vármegye közigazgatási bizottságának gyámhatósági kül­döttsége 1908. évi szeptember hó 24-én 1062. sz. a. hozott határozatával az árvaszék határozatát részben megváltoztatta, amennyiben a kirendelt gyá­mot utasította, hogy kiskorú K. Margit nevében a tartási keresetet apja ellenében az ((illetékes gyámhatóságnál)) nyomban indítsa meg és figyel­meztette, hogy amennyiben indokoltnak látja, jogában van a K. L. ellen folyamatban volt és beszüntetett bűnvizsgálati ügyben a vád képviseletét nyolc napon belül átvenni, esetleg újabb bizonyítékok birtokában ellené­ben a büntető' per újra felvételét kérelmezni. S. L, mint kiskorú K. Margit kirendelt gyámja, ennek következté­ben 1909. évi április hó 20-án Csongrád vármegye árvaszékénél K. L. ellen 1909. évi január hó i-től számítandó havi 50 korona tartásdíj meg­állapítása iránt keresetet adott be. Az árvaszék azonban 1909. évi június hó 21-én 3369. sz. a. hozott határozatával hatáskörét nem állapította meg és folyamodót keresetének a rendes bírósághoz való benyújtására hívta fel, mert az ,1877: XX. tc. 11. §-ának negyedik és ötödik bekezdései értelmében a szülők részéről a kiskorú gyermekek részére fizetendő tartási kötelezettséget a rendes bíró­ság, a fizetendő tartási összeget pedig a jogerős birói ítélet alapján szám­szerűleg az illetékes gyámhatóság állapítja meg. — A bevett gyakorlat szerint is a gyámhatóságok az 1877:XX. tc. 13. §. harmadik és negyedik bekezdései szerint csupán a törvényes elválás eseteiben vagy a szülők tartós különválása esetében állapíthatják meg ideiglenesen a tartási köte­lezettséget, valamint a tartási összeget is. S. I. gyám ezután keresetét a szegedi kir. járásbírósághoz adta be Alperes hatásköri kifogást tett, ezenfelül előadta, hogy a kiskorú önmagát is képes eltartani, mert 1892. évi december 24-én született és így 16. életévét már betöltötte. A kir. járásbíróság az árvaszéki iratokat beszerezte, azután 1909. évi november hó 25-én 1909. Sp. III. 990/6. sz. a. hozott végzésével a pert megszüntette. — A megokolás szerint nem vitás a peres felek közt, hogy kiskorú K. Margit alperesnek törvényesen örökbefogadott gyermeke. — Az 1893 : XVIII. tc. 1. és 2. §-ban a törvényes atyának a törvényes gyer­mekével szemben fennálló tartás iránti kötelezettségének megállapítására irányuló kereset nem foglaltatik s így a járásbíróság hatásköre ily ügyek elbírálására ki nem terjed. — Az 1877: XX. tc. 11. §. 5. bekezdése vilá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom