Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 103 mint önhatalmú tény jogtalan ugyan, de erőszak nem alkalmaztatván, törvény által konstituált büntetendő cselekmény tényálladékát ki nem meríti; és nincs semmi adat arra nézve, hogy miniszteri rendelet, vagy — az elkövetési helyen érvényes — jóváhagyott szabályrendelet által az ily visszaélés kihágásnak volna minősítve. Abból a szempontból tehát, hogy a fentebb jelzett cselekmény, mint kihágás a közigazgatási hatóság vagy a rendes bíróság hatáskörébe tartozik-e; ilyen büntethető cselekmény jelenségeinek hiányában a jelen kérdést, mint kihágást, ezeknek egyikének hatáskörébe sem lehet utalni. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszló és bérlő között felmerült esetre az szolgáltatott okot, hogy a feljelentő nem akarta a bérlő által kivánt helypénzt megfizetni, a feljelentés tehát nem pusztán az üst elvitelével elkövetett jogsértést, hanem azt a kérdést is magában foglalja, hogy a bérlő mennyi helypénzt van jogosítva követelni és hogy a helypénznek oly módon való beszedése, amint ezt a bérlő — egy kiárusításra szánt tárgy elvitele által gyakorolta — megfelel-e ama jognak, melyet részére a vonatkozó szabályrendelet és szerződés biztosít; tekintettel arra, hogy az 1896: XXVI. tc. 34. §-ának 2. pontja a vásári és piaci helypénznek szedése körül levő vitás kérdések végeldöntését általában a közigazgatási bíróság hatáskörébe utasítván, ezzel azt is eldönti, hogy az e kérdésekben való határozathozatal nem birói, hanem közigazgatási útra tartozik; tekintettel végül arra, hogy kihágási bűncselekmény fenn nem forgása nem szolgálhat jogos alapul arra, hogy a közigazgatási hatóság a fentiek szerint vitássá vált s ügykörébe tartozó jogkérdés eldöntését magától elutasítja: ki kellett mondani, hogy ez ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik.