Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára II. kötet 1908-1909 (Budapest, 1910)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 87 mint rendes bíróság között merült fel, amennyiben mindkét hatóság ugyanarra az ügyre nézve jogerősen kimondotta, hogy az eljárás hatásköréhez nem tartozik (1907. évi LXI. tc. 7. §. 1. pont), ebben az ügyben az eljárást a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozónak kellett kimondani. Az eddig kiderített adatok szerint ugyanis a sértettnek 60 K értékű sarjuját, tehát nyilván gazdasági terményt, a mezőn, levő be­kerítetlen szénatelepéről lopták el. Minthogy pedig az 1894. évi XII. tc. 93. §. a) pontja szerint mezőrendőri kihágást követ el az is, aki gazdasági terményeket gyümölcsös kertből, szőlőből, faiskolából, vagy a mezőről lop, ha a dolog értéke 60 K-t meg nem halad s a cselekményt bűntetté minősítő körülmény fenn nem forog; minthogy az ily minősítő körülmény a kérdéses ügyben ez ideig fel nem.merült; és minthogy az elvitt terméknek a földtől el nem választott volta csak az idézett tc. 93. §. a) pontjának második mondatában meghatározott kihágás egyik ismérve, ellenben a 93. §. a) pontjának első mondatában meg­határozott és fentebb részletesen körülírt kihágás akkor is fenforog, ha a lopás idejében a gazdasági termény már le­takarított állapotban volt: annálfogva a sértett által feljelen­tett vádbeli tett az 1894. évi XII. tc. 93. §. a) pontjába üt­köző és ugyanazon tc. 103. §-a szerint a közigazgatási ható­ság hatáskörébe utalt mezőrendőri kihágás ismérveivel bir. 47. Nem esik a hatásköri bíróság döntése alá az ügy, ha csak a bíróság tagadta meg a bírói eljárást és az iparhatóság és a békél­tető bizottság között csak az a vitás, hogy melyiküknek van hatás­köre az eljárásra. 1909 május 10. 1908. Hb. 48. I. G. G. temesvári lakos rendes keresetet adott be a csíkszeredai kir. törvényszék, mint kereskedelmi bírósághoz a csíkszeredai központi takarékpénztár r.-t. ellen 1400 korona és jár. iránt, azt adva elő, hogy alperesnél könyvelői címmel volt alkalmazva 1600 korona évi fizetés mel­lett; 1907. év elején az alperes intézet vezérigazgatója őt jogos ok nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom