Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára I. kötet (Budapest, 1909)

103—105. §. ELINTÉZÉS TÁRGYALÁSON. 71 A tárgyalás berekesztése után a bíróság határozathozatalra visz­szavonúl. Tárgyalási jegyzőkönyv. 103. §. A tárgyalásról a tanácsjegyző' a XI. minta szerint jegyző­könyvet készít. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell: 1. a bíróság megjelölését és a tárgyalás helyét és napját; 2. a tanács elnökének, az előadó és a szavazó bíráknak valamint a jegyzőkönyvvezetőnek megnevezését; 3. az ügy megjelölését a hatásköri összeütközésben résztvevő ható­ságok megnevezésével; 4. annak megemlítését, hogy a tárgyalást nyilvánosan tartották, vagy hogy a nyilvánosság ki volt zárva; 5. a tárgyaláson jelenlevőknek a nevét annak feltüntetésével, hogy milyen minőségben jelentek meg. A tárgyalás menetét a jegyzőkönyvben csak általánosságban kell feltüntetni és az előadás és a felszólalás tartalmának előadása nélkül csak azt kell felemlíteni, hogy az előadó az ügyet előadta és hogy kik szólaltak fel. -A- jegyzőkönyvbe felvétellel vagy hozzá mellékelt és benne meg­jelölt irattal különösen tanusítandók : 1. a tárgyaláson történt hiánypótlás vagy a tényállás felderítésére irányuló eljárás eredménye (112. §.) a netán bekivánt irat csatolásának felemlítésével ; 2. a feleknek a tárgyaláson tett az a kijelentése, hogy a hatásköri összeütközés esetének eldöntését nem kívánják. (85. §.); 3. tárgyalás alapján hozott határozatok és kihirdetésük. Az érdekeltek felszólalásukat írásba foglalhatják és az iratnak a jegyzőkönyvhöz csatolását kívánhatják. 104. §. A jegyzőkönyvet a tárgyalás folyamán kell elkészíteni; a felek előtt nem kell felolvasni. A jegyzőkönyvben semmit sem szabad a sorok közé, fölé vagy alá írni. Ha szavakat kell törülni, a törlésnek úgy kell történni, hogy a sza­vak olvashatók maradjanak. Pótlásokat a jegyzőkönyv szélére vagy aljára kell irni. A jegyzőkönyvet a tanács elnöke és jegyzője írják alá. Ha ugyanabban az ügyben több tárgyalást tart a hatásköri bíróság (112. §•), mindegyik tárgyalásról külön jegyzőkönyvet kell készíteni. Tanácskozás, szavazás, határozathozatal. 105. §. A tanácskozás és a szavazás nem nyilvános. A tanácskozáson első sorban az előadó felolvassa az ügydöntő hatá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom