Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára I. kötet (Budapest, 1909)

82—84. §. ELINTÉZÉS TÁRGYALÁSON KÍVÜL. 65 újból fel, ha az összeütközés a határozat jogeró're emelkedése után is fennáll. Ha a nem jogerős határozatot sem a felterjesztő hatóság hozta, a felterjesztő hatóságnak csak a saját iratait kell megfelelő tájékoztatással megküldeni, az első bekezdésben foglalt utasítást pedig ahhoz a hatóság­hoz kell — e hatóság iratainak megküldésével — intézni, amely a nem jogerős határozatot hozta. Iratok beszerzése. 82. §. Ha az ügyben eljárt hatóságok iratai közül hiányoznak oly ira­tok, amelyek a hatásköri vita eldöntéséhez szükségesek, azokat haladék­talanul be kell szerezni. A hatásköri bíróság hivatalból beszerezhet közhatóságnál, közhivatal­noknál vagy közjegyzőnél lévő iratot, ha azt véli, hogy arra a hatásköri vita eldöntése czéljából szükség lehet. A beadvány visszautasítása e's pótlása. 83. §. Ha a törvény ellenére a fél a tárgyalást előkészítő nyilatko­zatát (T. 13. §.), a hatásköri összeütközés bejelentését (T. 35. §.) és az összeütközési eset elintézésének mellőzésére vonatkozó kijelentését szabá­lyos (T. 26. §.) ügyvédi meghatalmazás vagy ügyvédi ellenjegyzés nélkül adja be, a beadványt hivatalból vissza kell utasítani. A nyilatkozatot akkor is vissza kell utasítani, ha a tárgyalási idő­köz első felén túl érkezett a jegyzői irodába. Ha a nyilatkozatot a megszabottnál (T. 12. §•) kevesebb példányban adták be, a beadót fel kell hívni, hogy a megjelölt hiányzó példányt a felhívás vételétől 24 óra alatt pótolja; ha ez a felhívás eredménytelen marad, a nyilatkozatot vissza kell utasítani. Az összeütközési eset közvetlen bejelentése. 84. §. Ha a hatásköri összeütközés esetét a hatásköri bíróságnál közvetlenül maga a fél jelenti be (T. 25. §.), a bejelentésben megjelölt adatok alapján az iratokat közvetlenül az ügyben eljárt hatóságoktól haladéktalanul be kell szerezni. A bejelentést egy példányban kell beadni. Az iratok beérkezése után úgy kell eljárni, mintha az iratokat hiva­talból terjesztették volna fel. Ha az eljárt hatóságnak, a feleknek vagy az ügynek megjelölése hiányában az iratokat nem lehet beszerezni, erről a bejelentőt értesí­teni kell. Térfi : Hatásköri bíróság. Hatásköri szabályok. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom