Boda Gyula - Vincenti Gusztáv (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Magánjog V. (Budapest, 1942)

— Szóbeli sértések — 143 A kölcsönös veszekedés közben az egyik fél részéről használt káromkodás a másik fél által használt „őrültség" vagy „aljasság" szó nem jelent súlyos házastársi kötelességtértést (C. ÜL 2016/1940.). Bontóoknak tekintette azonban a Kúria, hogy a magas műveltségű és magas társadalmi állású férj „marha, disznó, hülye, tolvaj, koldus, stb." szavakkal, valamint utcai nők nevével illette feleségét, hogy megpofozással fenyegette, pénzének ellopásával gyanúsította, hogy közös gyermekükről „fattyú, hektikás, dögöljön meg" kifejezésekkel emlékezett meg. A Kúria ezt a magatartást nem találta menthetőnek azzal, hogy a feleség pontatlan volt, hogy az étkezésnél, autózásnál megvárakoztatta férjét és hogy a férj idegességében használta a sértő kifejezéseket (C. III. 2016/1940.). Az a feleség által történt híresztelés, hogy a gyermek nem a férjtől származik, a házastársi kötelességnek s a szülő és a gyermek között fennálló erkölcsi kapcsolatnak megzavarására alkalmas szándékos és súlyos kötelességsértésnek találtatott, amely a Ht. 80. § a) pontjában meghatározott bontóokot megvalósítja (C. III. 1265/1939.). A szóbeli sértések a mindennapi életviszonyok között csak kivételesen súlyos esetekben és szigorú egyéniesítés mellett minősíthetők megbocsájthatatlanoknak (C. III. 777/1941.). A hatósági eljárás során a házastárssal szemben tett sértő tényállításokat illetően a Kúria álláspontja az, hogy a felet a hatóság előtt folyó, illetve a peres eljárásban, — akár támadélag, akár védekezőleg lép fel, a legteljesebb cselekvési szabadság illeti meg abban az esetben is, ha a házastársával áll szemben. Ebből következik, hogy a hatósági eljárás során tanúsított támadó, vagy védekező magatartás — bármily sértő is az a másik házastársra nézve —, csak a legkivételesebb esetben szolgálhat bontóok megállapításának alapjául, nevezetesen akkor, ha a házasfél oly előadást tesz, amely az ügy tárgyával kapcsolatban nincs s mint ilyen szükségtelen volt, a körülmények pedig nyilvánvalóvá teszik, hogy a felet cselekvésében — a panaszolt perbeli előadás előterjesztésében — nem jogának megóvására irányuló szándék, hanem kizárólag a rosszhiszeműség, a házastárs meggyalázására irányuló törekvés vezette. Az ily cselekmény megítélésénél tehát nem az a döntő, vájjon a panaszolt tényállítás a valóságnak megfelel-e, hanem, hogy az az ügy tárgyával kapcsolatos-e és hogy azt a házasfél jóhiszeműen megtehette-e vagy sem (XIV. 46., 257., 997. XV. 70., C. III. 2519— 1941.).