Sárffy Andor (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Polgári eljárási jog III. (Budapest, 1937)

— Megállapítási érdek — 81 Az pedig, hogy valamely kötelmi viszonyból eredő köve­telés összege a felek között csak elszámolás útján tisztázható, a jogviszonyt nem változtatja oly számadási jogviszonnyá, amelyből folyólag számadási kötelezettség lenne megállapít­ható; ekként a követelés összegének megállapítása végett számadási per indításának nincs helye (VIII. 186.). Elutasította a kir. Kúria a természetes apaság kimon­dása iránti keresetet is, amelyben a felperes nem hozott fel és nem bizonyított oly különös okot, amely az alperessel szemben a megállapítási kereset benyújtását szükségessé tenné. A természetes atya és a gyermek közti jogviszony egyedüli tartalma ugyanis az, hogy az gyermektartást köve­telhet, még pedig a természetes atyaságnak előzőleg, külön perrel való megállapítása nélkül. Ezek szerint pedig a ter­mészetes apaság megállapításának kérdése a felperes által követelhető tartás iránt indított perre tartozik és annak el­különítve való megállapítása a felperes jogállapotának biz­tosításához nem szükséges (VII. 1031.). Az, hogy a felperes nem teheti ki feleségét és kiskorú gyermekét annak a veszélynek, hogy váratlan elhalálozása és az alperes támadása esetében járatlanságuk folytán jogos érdekeiket kellőkép meg ne védelmezhessék, és hogy az ügyet ismerő személyek ma még hozzájárulhatnak a helyzet tisztá­zásához, nemkülönben a pénzintézetektől az ehhez szükséges okiratok ma még beszerezhetők, de mindez évek múlva eset­leg már nem lesz lehetséges, — annak kielégítő indokául, hogy a felperes jogállapotának biztosítása végett az alperes­sel szemben szükség van, nem szolgálhat, mert az alperes követelésére vonatkozó bizonyítás nem a felperest, hanem az alperest terheli, s mert a felperes előzetesen is gondoskod­hatik arról, hogy a védekezés szempontjából fontosaknak vélt tényekre vonatkozó bizonyítékai a kellő időben esetleg utódainak is rendelkezésére álljanak (C. I. 1770/1934.). Nem látta továbbá szükségesnek a kir. Kúria a jog­viszony megszűnésének megállapítása iránti per megindí­sát akkor sem, amikor ezt a felperes arra való tekintettel kérte, hogy elárverezett ingatlanaira az alperest követően még más hitelezők követelését is bekebelezték s így a jog­viszony megszűnése folytán az alperes által visszatérítendő összeg túlnyomó része ezeket a hitelezőket illetné. A kir. Kúria döntésének indoklása szerint ugyanis a felperesnek, ha az alperes ellen valóban van jogszerű követelése, módjá­ban áll marasztalás iránt indítható perben kérelmét a hite­lezők javára való bírói letétbe helyezés iránt előterjesztem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom