Markos Olivér - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog V. (Budapest, 1943)
Külföldi pénznem átszámítása 201 Megállapítást nyert, hogy ennek a 0.075 jegyzésnek alapulvételével a kötvények beváltási értéke megfelelő átszámítás szerint 8.30—8.40 pengőnek felelt meg éveken keresztül. Hogy pedig ennek a belföldi fizetési eszközben kifizetett összegnek a kötvény beváltási időpontjában mily pengőösszeg felelt meg, az fejezi ki, hogy belföldön, a belföldi pénz vásárlóereje, vagyis a pengőnek belföldiek között, belföldön teljesítendő ügyletnél irányadó értéke mennyit tesz ki. A pengő belföldi vásárló ereje a banki.árlat óta lényegesen nem változott. Ennélfogva tehát helyesen és a felek akaratának megfelelően azt kell megállapítani, hogy a beváltásra kerülő kötvényeket 1936 szeptember 27-e után is az addig is éveken át átlagosan fizetett összegben tartozik alperes beváltani. (XIII. 873.) h) Külföldi pénznem átszámítása belföldiek között. Belföldi felperest özvegyi nyugdíj illette a külföldi cég Magyarországon lévő fiókjától. A nyugdíjkövetelés osztrák schillingben állott fenn. A kir. Ítélőtábla a klíringárfolyamban kölcsönösen elfogadott ármegállapítás és a Magyar Nemzeti Bank által megállapított felár együttes összegének megfelelő összegben, 100 schillingként 88 P 50 fillérben állapította meg az átszámítási árfolyamot. A kir. Kúria megállapítja, hogy ez az átszámítás téves, mert a kiszámításnak ez a módja belföldiek között fennálló követelésekre a 300/1936. M. E. számú rendelet 7. -a értelmében ki nem terjeszthető. Éppen ezért az idézett rendelet alapján kibocsátott 1600/1937. P. M. sz. rendelet 1. §-a 1. bekezdésének 3. pontja és 2. bekezdése kifejezetten csak külföldiek munkavállaláson alapuló, külföldi pénznemben kirótt díj, illetőleg bérkövetelésére terjesztette ki a felár igényelhetősét. Minthogy pedig a 300/1936. M. E. számú rendelet 9. §-a szerint külföldi cégnek Magyarországon telepe (fiókja, képviselete) a belföldi céggel egy tekintet alá esik, alperes adós a pengő átszámításának módja tekintetében belföldi jogi személynek minősül. Ekként ez esetben a schillingben meghatározott pénztartozás átszámításánál a rendes valutaárfolyam (áruárfolyam) az irányadó. (XV. 161.)