Markos Olivér - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog V. (Budapest, 1943)

DoHárkölesim 187 azzal az indokolással, hogy a dollárban jobban bízik, — okszerűen csak arra lehet következtetni, hogy az eredeti megállapodást kívánta továbbra is fenntartani és hogy elutasító kijelentésénél az akkori időben indokoltnak látszott az a feltevése vezette, hogy a dollárérték nem fog arra a mértékre csökkenni, amely a pengőhöz való viszonylatban a biztosítani kívánt kölcsönérték visszanyerését kizárhatná. Ugyanis nincs kellő ok annak feltevésére, hogy az eredeti megállapodással ellentétes az a szándék vezette volna nyilatkozatában, hogy a dolláresés kockázatát magára vállalva, alpereseket vagyoni előnyhöz juttassa. Mindezekből következik, hogy mivel a felek éppen a& értékállandóság biztosítását célozták, nem lehet szó arról, hogy a dollár értékcsökkenésének kockázatát a felperesre kívánnák hárítani. Nem változtat ezen az, hogy felperes 1933-tól 1935 márciusáig az esedékes kamatokat a csökkent értékű dollártőke alapulvételével számította és nyugtázta. Mindenekelőtt ebben az időben az e kérdéssel kapcsolatos bírói gyakorlat még nem alakult ki. De egyébként is a kamatnak átmenetileg történt számításából nem lehet arra következtetni, hogy a felperes az eredeti megállapodás szerint való átszámítás jogáról a tőkét illetően is lemondott. Nem szűnt meg tehát felperesnek az a joga, hogy a nyújtott kölcsönt annak visszafizetésekor a valódi ügyleti akaratnak megfelelően abban az értékben követelje vissza, amilyen értékben azt alpereseknek adta, amiből alpereseknek az a kötelezettsége folyik, hogy a kölcsön létrejötte idejében fennállott érték szerint való visszafizetéssel teljesítsenek. (XIV. 342.) A Kúria jogszerűnek találta a felperesnek azt az álláspontját, hogy 1939 február 9-én már a dollárnak aszerint az értéke szerint való számítás mellett követelhette az alperestől a kamatok kiegyenlítését, amelyet a Magyar Nemzeti Bank valóságos dollárvétele esetén irányadónak tekint, mert ebben az időben a Kúria gyakorlatában már állandóvá vált annak a szabálynak az alkalmazása, hogy olyan esetekben, amikor belföldi felek között kiköttetett a valóságos dollárban való fizetés, a hitelezőnek azt a pengőösszeget kell megkapnia, amelyhez akkor jutna, ha az adós