Nagy Dezső Bálint - Huppert Leó (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Hiteljog III. (Budapest, 1937)
— Változás szolgálati viszonyban — 53 oly tény, amely a szolgálati viszonyt megszüntette volna. (VIII. 606.) Ha a megkötött szolgálati szerződéstől a szolgálati jogviszony tényleges megkezdése előtt a felek egyike egyoldalúan és minden jogos ok nélkül eláll, nem felmondási járandóság követelésének, hanem a szerződés nemteljesítése miatt kártérítésnek van helye. (Bp. Tsz. 1507.9174/1933.) A húsz év óta alkalmazásban volt alkalmazottnak munkaadója szabályszerű időre felmondott. Ennek lejártával s ezt követőleg négy éven át felek a mindenkor rövid időre meghosszabbított szerződést ismételten meghosszabbították. Az utolsó havi meghosszabbítás alkalmával munkavállaló kijelentette, hogy sem a múltra, sem a jövőre vonatkozólag semmi jogot nem formálhat. Ennek ellenére járandóságait követeli, mert kényszerhelyzetben volt; ugyanis azzal fenyegették, hogy ha a nyilatkozatokat nem írja alá, elbocsájtják. A C. szerint a szolgálati szerződésnek a fentebb ismertetett módon határozott időre való meghosszabbítása érvénytelen, ha a munkaadó abból a célból bírta reá az alkalmazottat a szolg. viszony ily rendezésére, hogy ezzel ő* a határozatlan időre szóló szerződéshez fűződő jogában megrövidítse; elrendelte ezért a bizonyítást arra, hogy a munkavállaló által hivatkozott fenti jognyilatkozatok megtörténtek-e? (VIII. 785.) Hogy ezen jogi nyilakozatok nem állapítanak meg kényszert, 1. alább: VIII. 429. A szolgálati viszony határozatlan időre meghosszabbítottnak akkor tekintendő az 1910/1920. M. R. sz. rend. 4. §-a alapján, ha a körülményekből arra vonható következtetés, hogy a felek akarata a szolgálati jogviszony további fenntartására irányul. Ha azonban megállapítható, hogy a szolgálati jogviszonynak néhány napon át történt folytatása a munkaadó részéről abban a jóhiszemű feltevésben történt, hogy a munkavállaló a további alkalmaztatás feltételét teljesíteni fogja, ami nem következett be, úgy a szolgálati viszony határozatlan időre történt meghosszabbításáról nem lehet szó. (X. 323.) Hasonlóképen akkor sem, amikor a néhány napi továbbfolytatásnak nem a szolgálati viszony fenntartása, hanem a sz. viszony lebonyolítása és befejezése volt a célja. (C. II. 4070/1934. L. még Bpesti Tábla P XIII. 2220/1935.) Határozott tartamú szerződés időelőtti megszüntetése esetén a munkaadó a szerződésből hátralevő időre járó munkadíjakért felel kártérítés címén; ez összegbe beszámítandó, amit a munkavállaló másutt megkeresett. (IX. 341.) A határozatlan időtartamú szerződés átalakítható határozott időtartamúra azon feltétel alatt, hogy a megállapodás a munkavállalónak a felmondási idejét és a felmondási időre eső