Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog IV. (Budapest, 1931)

155 tes éneikül felmentésre nem számíthat. (C. 5245/937., — 3915/939.) Az állítás valósága szempontjából nem az a lényeg, hogy azt a cselekményt, amellyel ellenfelét valaki vádolja, a büntetőtörvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően helyesen minősítse. Ilyen minősítési szabatosság még a magánindítvány hatályához sem szükséges (Bp. 90. § utolsóelőtti bekezdés), annál kevésbé lehet ezt a szabatosságot a mindennapi szóhasználatban megkívánni. Az állítás valósága szempontjából tehát elegendő annak bizonyítása, hogy a kérdéses cselekmény a közfelfogás szerint, valamely büntető rendelkezésbe vagy általában az erkölcsi szabályokba ütközik. (C. 1919/937.) Ha tehát egy büntetendő cselekmény elkövetésének állítása esetében a főmagánvádlóra bizonyított bűncselekmény a büntetőtörvény enyhébb rendelkezése alá esik, mint az, amelyet a kijelentés, közlemény általa elkövetettnek állított, mégis, ha a bizonyított cselekmény az elkövetettnek állítottál egyenlő erkölcsi megbélyegzést érdemel, az állítás valóságát lényegeiig bizonyítottnak kell venni. (XII. 614 = C. 947/938.) A valóságbizonyítási indítvány elkésése miatt az igazolási indítvány megtagadása esetén a valóság bizonyítása ki van zárva. (C. 5824/935.) A Bv. 13—15. §-ai, a Bv. 16. §-án át, anyagi jogi (a bűnösség kérdését érintő) rendelkezéseket tartalmaznak, így nyilvánvaló, hogy ezeknek megsértése nem alaki, hanem anyag jogi semmisségi okot valósít meg. Ennélfogva az alsófokú bíróságoknak ebben a kérdésben való jogi állásfoglalása nem a Bp. 384. §-ának 9. pontjában írt alaki semmisségi ok érvényesítésével, hanem a Bp. 385. §-ának 1. a) pontjára alapított semmiségi panasszal támadható meg. (X. 859 = C. 3042/936., — BHT. 906.) Rágalmazás, becsületsértés megállapításának kizárása. 17. §. A Bv. 17. § első bekezdése szerint a mentesség szempontjából csak azt kell vizsgálni, hogy a folyamatban lévő ügyben a tárgyaláson szóval vagy az ügyirat fogalma alá eső iratban és az ügyfélre vonatkozóan tett bejelentés a kérdéses ügyre vonatkozik-e; ellenben nem szükséges annak vizsgálata, hogy ezek a kijelentések az azt használó ügyfél érdekében szükségesek voltak-e, mert ez az utóbbi feltétel csak a Bv. 17. §-ának második