Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog III. (Budapest, 1931)
74 helyzetének valótlan feltüntetésével a sértettet — kár esetében — vagyoni teljesítő képessége tekintetében megtéveszti és a sértett félrevezetése végett a legjobb minőségű munkát, masszív és szolid építkezést igér adni, jóllehet célja csak arra irányul, hogy lehetőleg olcsó, silány munkával minél nagyobb jövedelemre tegyen szert, — a vállalati összeg időelőtti felvételével az építkezésnek szerződésellenes végzésével pedig a sértettet meg is károsítja (VIII. 601 •= C. 1830/1934.)., Mérlegre nehezéknek azzal a szándékkal való tételében, • hogy a vásárló közönséget a kiszolgálásnál ugyanannyi súlyú áru elvonásával megkárosítsák, a fondorlatos megtévesztés, — továbbá a jogtalan vagyoni haszon, valamint a vagyoni kár, mint a csalás büntetőjogi elemei, jelentkeznek. — E bűncselekmény viszont megvalósul abban az esetben, ha a tettes az említett fondorlatos eljárásával valamely meghatározott személyt, vagy személyeket tényleg tévedésbe is ejtett s ezáltal annak, vagy azoknak, esetleg másoknak kárt okozott, illetőleg a károkozást tényleg megkísérelte. Ily megállapításnak alapul szolgálható ténykörülmények hiányában azonban a feljelentett cselekmény, mint csupán előkészület, a csalás elkövetésére, amely — kísérletileg el nem jutván — önmagában, mint csalás nem büntethető. Azonban e cselekmény elbírálás tárgyává tehető abból a szempontból,, hogy az megállapítja-e az 1907 :V. tc. 32. §-ának a) pontjában, — illetőleg a 33. §. a) pontjában meghatározott mértékügyi kihágásnak a tényálladékát. A mértékekről, ezek használatáról és ellenőrzéséről alkotott 1907 :V. tc. a Kbtk. 136. §-ának rendelkezését hatályon kívül helyezte. (A most említett kihágás miatt az eljárás az 1907 :V. t.-c. 37. §-a és az 1929: XXX. t.-c. 59. §-a értelmében a közigazgatási hatóságnak a hatáskörébe tartozik. —) (Hb. 82/1933.). 380. §. A Btk. 380. §. második tételében meghatározott csalás büntette csak akkor van bevégezve, ha az okozott kár a 100 pengőt meghaladja. Amennyiben a tettes cselekménye által a csalás bűntettéhez megkívánt 100 pengőt meghaladó vagyoni kár okozása nem állott be — (pl. ha a többletet nem fizette a sértett), — úgy a csalás bűntettének kísérlete forog fönn (C. 2275/1935.). 381. §. A Btk. 381. §. 2. p.-ban írt minősítést maga után vonó, a tettestárs által tudott szolgálati minőség, mint osztható személyes körülmény, a tettestársra is kihat (C. 2594/1935.).