Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog II. (Budapest, 1934)

122 lotta-e fel, — elég az, ha azt a hitelező elfogadja. (C. 3371/ 931., — 3899/933.) Közömbös az is, hogy az ügylet a hitelezőre nézve vég­eredményben tényleg nyereséggel vagy veszteséggel végződött. (VI. 617 = C. 404/932.) A szorult anyagi helyzet nem egyenértékű a vagyontalan, vagy a nélkülözéssel járó szűkös helyzettel, mert a vagyonos egyén is juthat szorult helyzetbe. Akit égető szükséglete, bármi is okozta ezt, hitelre késztet még akkor is, ha a szolgáltatással szembeötlő aránytalanságban álló ellenszolgáltatást kell telje­sítenie, az szorult helyzetben van. Az a körülmény pedig, hogy vádlott nem ismeri sértett vagyoni viszonyait, még nem zárja ki azt, hogy vádlott sértett szorult helyzetét kihasználva hitelezett neki, mivel az ellen­szolgáltatás nagyságából pl. 60. %-os kamat fizetésének elvál­lalásából vádlott egyébre nem következtethet, mint arra, hogy sértett oly szorult helyzetben van, hogy bármily kötelezett­séget elvállal. (C. 2506/930.) 5. §. Az alanyi és tárgyi többségre utaló körülmények mellett — az önmagában egységesítő erővel különben sem biró ipar­szerűség (üzletszerűség) megállapítása nem lehet akadálya az anyagi halmazat kimondásának, mert ellenkező esetben az a helyzet állana elő, hogy a vádlott az üzletszerűség, — vagyis egy súlyosabb minősítés megállapítása által, — kedvezőbb helyzetbe jutna, mint enélkül. Ez pedig a törvény céljával és természetével ellentétben állana. (C. 7593/929.) 11. §. A sértett (a hiteltnyerő) bejegyzett csemegekereskedőre nézve olyan ügylet, amely zálogházban elzálogosított érték­tárgyai kiváltására szükségelt kölcsönre vonatkozik, nem keres­kedelmi ügylet. (C. 1783/931.) 1896 évi XXXIII. t. c. a bűnvádi perrendtartásról. (Bp,) Általános rendelkezések. Előleges kérdések. 7. §. A kir. Kúria gyakorlata szerint magánjogi kérdések el­bírálása csak annyiban tartozik a büntetőbíróságra, amennyi­ben a bűnvádi ügy eldöntése végett arra szükség van. (C. 5568/ 932.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom