Ávédik Félix (szerk.): A Jogi Hírlap Döntvénytára. Büntetőjog II. (Budapest, 1934)

112 Annak a tevékenysége, aki a kommunista cselekmények miatt letartóztatott egyének megsegítésével foglalkozik, vagy a kommunista párt fedőpártját képező alakulatnak érdekében közreműködik, lényegében azt jelenti, hogy az Átv. 1. §-ának második bekezdésében meghatározott mozgalmat mozdítja elő. (C. 4357/932.) Az a körülmény, hogy valaki külföldről kapott utasítás értelmében jár el, nem zárja ki, hogy a mozgalom, vagy szer­vezkedés vezetője legyen. (VI. 398. = C. 6403/931.) Az Átv. elleni mozgalomban, vagy szervezkedésben való részvétel jogi fogalmát kimeríti: — külföldi kommunista párt vezetőjével kommunista szervezkedésre irányuló célból felvett érintkezés, kommunista sejtszervezkedés létesítése, ezeknek pénzzel ellátása, kommunista röpiratok többszörösítése és ter­jesztése, a kommunista irányú szervezkedés fejlesztésére irá­nyuló mgbeszéléseken részvétel stb. (V. 1165. ;= C. 3056/931.), Az a tény, hogy valaki a kommunista üzelmek miatt le­tartóztatott egyén megszöktetésére vállalkozott, nem bizonyítja azt, hogy az illető az említett mozgalomba vagy szervezkedésbe tevékenyen belekapcsolódott. Ilyen bekapcsolódásról csak ak­kor lehetne szó, ha az illető már előzőleg is részese lett volna a letartóztatott által megindított kommunista mozgalomnak, vagy az illető és a letartóztatott között megegyezés jött volna létre abban az irányban, hogy ennek kiszabadulása után is ré­szes lesz az állam és a társadalom törvényes rendjének erő­szakos felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozga­lomnak, illetve szervezkedésnek, vagy legalább az a tudata vol­na bizonyítva, hogy a letartóztatott az elősegített kiszabadu­lás után folytatni fogja kommunista tevékenységét. Ezeknek a feltételeknek hiánya esetében a Btk. 447. §.-ba ütköző fo­golyszöktetés büntette forog fenn. (VI. 1029 = C. 1871/932.) Aki a kommunista pártba belépett, egyeseket a kommu­nizmus eszméinek megnyerni törekedett, lázító tartalmú kli­séket és vörös festéket adott át másnak, hogy az illető a házak falaira lázító tartalmú kommunista jelmondatokat fessen, az az Átv. 1. §. bűncselekményének tényálladékát megvalósítja. (C. 1805/931.) 2. §. Az Átv. 2. §-ának első bekezdése jogi egységbe foglalja az 1. §. első, vagy második bekezdésébe ütköző bűncselekményt, az ott jelzett mozgalommal kapcsolatban és annak céljára el­követett büntettél vagy vétséggel, tehát bűncselekmény egy­séget, úgynevezett összefoglalt bűncselekményt létesít, ami ki­zárja azt, hogy az összefoglalt bűncselekményben szereplő egyes cselekményeknek még külön anyagi halmazata állapítás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom