Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)

56 A budapesti kir. itélő tábla a következőleg Ítélt: A kir. itélő tábla az elsőbiróság Ítéletét az azt megelőző eljárással együtt hivatalból megsemmisíti s felperest kötelezi, hogy alperesnek 29 frt 65 kr. perköltséget megfizessen. Indokok. Felperes keresetében maga azt adja elő, hogy alperes Tölgyes község birája a község képviselőtestületének határozata folytán tiltotta el őt 1891. április 7-én attól, hogy az e községi volt úrbéresek közös legelőjén birkáit legeltethesse. A tárgyalás folyamán tett felperesi előadás alapján megállapítható annak felperesi beismerése is, hogy a községi képviselőtestület a kérdéses közlegelő ki által és mi módon való használata fölött határozni hivatott és hogy továbbá felperes csakis azért kifogásolta, hogy a panaszolt ti­lalmi intézkedéseket határozó képviselői közgyűlés nem törvényszerűen volt összehiva s megtartva. Végre az 1886: XXII. t.-cz. 62. §. alapján kétségtelen az is, hogy a községi biró, mint a község első elöljárója a községi képviselőtestület határozatait végrehajtani nemcsak jogosult, de köteles is. Nyilvánvaló tehát, hogy itt Tölgyes község, mint hatóságnak illető­sége körében tett intézkedésről és ennek a határozat végrehajtására hi­vatott végrehajtásáról van szó. Minthogy azonban az ily hatósági intézkedések törvényszerűségének felülvizsgálása s az azok által netán okozott sérelmek orvoslása nem a a kir. bíróságok hatáskörébe és sommás visszahelyezési per útjára, hanem az 1886 : XXII. t.-cz.-ben megjelölt meghatározott jogorvoslat utján ke­resendő : a kir. járásbíróság az az 1881 : LIX. t.-cz. 39. §. b) pontjába ütköző szábálytalanságot követett el, midőn a helyett, hogy felperes ke­resetét visszautasította volna, erre tárgyalást tűzött s annak érdemi elbí­rálásába bocsátkozott. Minélfogva az első bíróság ítéletét a megelőző eljárással együtt a most idézett törvényszakasz utolsó előtti bekezdése, valamint a következő 40. §. rendelkezése alapján hivatalból megsemmisíteni s felperest a perkölt­ségben elmarasztalni kellett. A kir. Curia a következő Ítéletet hozta: A másod bíróság végzése megváltoztatik, a kereset tárgya feletti rendelkezés a bírói hatáskörbe tartozónak mondatik ki, s a másodbiróság a pernek érdemben megbirálása végett további szabályszerű eljárásra utasittatik. Indokok. A birtok- vagy jogháboritás által szenvedett magánjogi sérelmek orvoslása, a háboritás akár egyesek, akár községek mint erköl­csi testületek, s ezeknek képviseletére jogosult egyén vagy testület határo­zata alapján követtetik is el, tehát ugy egyesekkel, mint községekkel szemben a birói hatáskörbe tartozik. Ha ugy állana is tehát a dolog, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom