Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)
21 séből tehát nyilvánvaló, hogy miután az egyes jogosultak egyénenként meg nem jelöltettek, az italmérési jog az emiitett háztulajdonosok összeségét, mint e részben közös birtokosokat illeti meg, minek birói megállapitásával a kártalanítási összegre támasztott tulajdoni igény szabatosan el van döntve, mig ellenben annak megállapítása és eldöntése, hogy a jogositott háztulajdonosok összességének kik a tagjai, kapcsolatban azzal, hogy a közös birtokosok mindenikének illetősége mennyit tesz ki; a részesedési arány iránti határozat keretébe tartozik. A k i r. Curia a következő Ítéletet hozta : A másodbiróság ítélete helybenhagyatik, felhozott és felhívott indokaiból azért: mert az 1877. aug. 27-én létrejött úrbéri egyezség 2. pontja szerint, mint ez az alsóbiróságok Ítéleteinek indokaiban kifejtve van, Verbó községben az italmérési jog gyakorlatára mindazok jogosítottak, kik a községben földesúri, curiális, inscriptionális vagy úrbéres házzal bírnak, miből következik, hogy az italmérési jog tulajdona az emiitett házak tulajdonosait illette. Minthogy pedig az italmérési jogot annak törvény által történt megszüntetése folytán az azért megállapított kártalanítási összeg helyet tesiti, kétségtelen, hogy a verbói italmérési jogért megállapított kártalanítási összeg is az ottani földesúri, curiális, inscriptionális és úrbéres házak birtokosainak képezi tulajdonát, mit sem változtatván ezen az a körülmény, hogy az említett házak birtokosainak csak egy része gyakorolta tényleg az italmérési jogot és fizette az ez után járt adót. Mert valamely jog gyakorlásának az elévülési határidőn belül elmulasztása a jognak elenyésztét maga után nem vonja, a jelen esetben pedig az úrbéri egyesség létrejötte idejétől számítva, még ha az arányosítás alá eshető közös italmérési jog elévülés tárgyát képezőnek tekinthető lenne is, elévülési ől szó sem lehet; és mert az adófizetés a jog gyakorlatának törvényszerű következménye lévén, az jogalkotó tényt nem képez. A mi végre azt a körülményt illeti, hogy az egyes földesúri, vagy curiális házak tulajdonosai telkeiket italmérési joggal szerezték meg, ez csak az esetben lenne tekintetbe vehető, ha az illetők bebizonyították volna, hogy telkeik szabadalmas udvartelkek voltak, azokon tehát őket az italmérési jog gyakorlata nem földesúri jogon, hanem külön szabadalom alapján illette meg, erre nézve azonban éppen semmi bizonyítékot sem szolgáltattak.