Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Nyolcadik folyam (Budapest, 1892)
*56 Lapszám .Sorszám Négy tanú együttes jelenlétében kijelentett végakarat érvényes szóbeli végrendeletnek tekintendő, habár végrendelkező határozottan ki nem jelentette, hogy a végintézkedést szóbeli végrendeletnek kivánja tekinteni 141 411 Hármaskönyv 23. és 78. czim. Az az elmélet, hogy földesúr és jobbágy közt elbirtoklásnak helye nincs, mint tisztán az úrbéri viszonyon alapult, e viszonynak megszűntével hatályát vesztette és ma már az elbirtoklás kérdésének megbirálásánál csak annyiban nyerhet alkalmazást, a mennyiben az úrbéri viszony fennálltáig gyakorolt birtoklás ideje számításba nem vétetik. Az ősiség eltörlésével a kir. kisebb haszonvételek nevezete alatt szerepelt javadalmak is megszűntek királyi jogot képezni, a javadalmak, illetőleg jogok is ma már a közönséges vagyon fogalma alá esvén, éppen ugy, mint más magánosok kezén levő vagyonok és jogok a közönséges (32) éves elévülési határidő alatt birtokolhatok el. Az a jogelv, hogy az arányosság tárgyául szolgáló közös javakban és haszonvételekben, mely utóbbiakhoz az italmérési jog is tartozik, elévülésnek helye nincs, csak azokra a közös javakra és Haszonvételekre alkalmazható, melyekre nézve bizon} itható, hogy a közbirtokosok valamelyike által a közösből szakittattak el és nem egyszersmind azokra is, melyek a közbirtokosokon kivül álló harmadik személyek birtokába jutottak 69 388 Polgári törvénykezési rendtartás. (1868 : LIV. törvényczikk.) Birói hatáskör. A birtok- vagy jogháboritás által szenvedett magánjogi sérelmeknek orvoslása, a háboritás akár egyesek, akár községek mint erkölcsi testületek és ezeknek képviseletére jogosult egyén vagy testület határozata alapján követtetik is el, tehát ugy egyesekkel, mint községekkel szemben, a birói hatáskörbe tartozik 54 382 7- §• 25 374