Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Hatodik folyam (Budapest, 1890)

a vagyonközösség meg nem szüntettetik, a férjet mint családfőt illeti, s a kezelést a nő, vagy ennék nevében egy harmadik egyén, a férjtől ön­hatalmúlag el nem vonhatja. Alperes tehát az által, hogy a felperes és neje B. Anna közös vagyonát képező ingatlan egy részét, mint nevezett B. Anna haszonbérlője, beismerése szerint, önhatalmúlag birtokába vette, s ez által annak keze­lését felperestől elvonta, jog- és birtok-háboritást követvén el, miután a, háboritás megtörténtétől a kereset meginditásáig egy év nem telt el, fel­peres megháborított jogába és birtokába, a'z alsóbiróságok által helyesen lett visszahelvezve. • 393. . III. polg. tanács. Izraeliták között kötött házasság felbontásáaak indokául nem szolgálhat azon körülmény, hogy az egyik házastárs a házasság tar­tama alatt megtébolyodott. Az eeyik házastárs által zavart és beszámithatlan lelki álla­potban elkövetett botrányok á másik házastársnak keseritését meg nem állapítják. Az elmebeteg gondnokoltnak a házasság felbontásába való beleegyezését a gondnok beleegyezése nem pótolhatja. 1890. január 24. 235. p. sz. Dr. K. Miksa felperesnek, dr. Sz. József, mint elmebeteg H. Teréz gondnoka, alperes ellen házassági kötelék íelbontása iránti válóperében — a veszprémi k i r . törvényszék a következő ítéletet hozta : A kir. törvszék dr. K. M. és H. T. között Pápán 1882. május 7-én létrejött és a pápai izr. anyakönyvi kerület házasok anyakönyvének 1. kö­tet 90. lapján bejegyzett házassági kötést felbontja s felperesnek ezen ítélet jogerőre emelkedése után feltétlenül, alperesnőnek pedig elmebetegség­ből felgyógyulása esetén az uj házasságra lépést megengedi, miért is felperesnek jogában álland az Ítélet jogerőre emelkedése után alperes részére a válólevelet gondnoka dr. Sz. F. kezéhez kiadni, utóbbi pedig köteles leend azt elfogadni, ellenkező esetben az Ítélet válólevél gyanánt tekintendő. Indokok. Minthogy dr. S. J. tanú és szakértő orvos vallomása, valamint a 10074 88'. sz- alatt érkezett tébolydaigazgatósági értesítéshez csatolt felvételi bizonyítvány határozottan megczáfolja felperesnek azon állítását/ hogy neje már a házasság megkötésekor elmebajban szenvedett s ez okból érvényes házasságot nem köthetett volna, a házasság nyilván érvényesnek tekintendő. Alperes gondnoka a válólevél kiadásába és elfogadásába, beleegye­zett ugyan ; tekintve azonban, hogy az 1863. november 2-án 15940. sz. a. kelt s az izraeliták házassági válópereit szabályozó udvari kanczelláriai rendelet 24. §. szerint a házasság a felek kölcsönös beleegyezésével fel­bontható, de H. T. elmebeteg lévén, vele a békéltetés sem a rabbi, sem 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom