Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Negyedik folyam (Budapest, 1888)

6 Ezek szerint a kir. itélő tábla határozatában kifejezett eszme nem lévén visszavezethető a B. T. K. sem nyilt rendelkezésére, sem az abban elfogadott bármely elv logikai folyományára, és ennek következtében azon körülményt, hogy valakit «önbíráskodás* vagy boszu, vagy haszonvágy, avagy jótékonysági ösztön, vagy pedig bármely más indok inditott a lopás vagy rablás elkövetésére, mindaddig, mig a hatályban levő B. T. K. fennáll, a lopásnak vagy a rablásnak büntető szempontból való fenforgása és büntethetősége tekintetében teljesen közönyösnek kellett tekinteni. De ezzel együtt mellőzni kellett a kir. itélő táblának azon tételt involváló határozatát, mely szerint a B. T. Könyvben taxatíve és esetenkint külön-külön meghatározott tényezőkön kívül is volnának még a cselekmény büntetendő voltát és a büntetést kizáró, a törvényben fel nem emiitett, meg nem határozott, tehát a törvényhozó által előre nem tudatott, fel nem fedezett döntő tényezők. Nem lévén ezek folytán támogatható a kir. itélő tábla határozata a fennálló törvénynyel, de valószínű lévén, hogy a másodfokú bíróság előtt a kiemelt határozat hozatalánál a régebben fennállott jogszabályokból vont téves abstractio lebegett: ez okból nem találtatott mellőzhetőnek azon szempont, hogy az úgynevezett «önbiráskodás»-nak büntettet és büutetést törlő ereje régibb törvényeink és jogszokásunk idejében sem volt soha. Eltekintve ugyanis attól, hogy az «önbíráskodás*, illetőleg az ennek grammatikai értelmét visszaadó eredeti —• latin elnevezés — hazánk régibb törvényeiben és a kir. Curiának 1848-ig kizárólag ezek alapján állt joggyakorlatában — a mint ezt a Plánum Tabulare kétségtelenné teszi •—• teljesen ismeretlen szó és fogalom volt, és csakis a törvényeknek magyar nyelven való értelmezését tárgyazó egy vagy két későbbi magánjellegű munkában, az «actus potentiarii» vagy «Violentiales», a nagyobb vagy kisebb hatalmaskodás, az erőszakosság könnyebb megérthetésére használt számos, de minden auctoritás nélküli synonimáknak egyikéül említtetett fel ; ettől eltekintve, hibás azon felfogás, mely szerint az «önbíráskodásnak » elkeresztelt, akár nagyobb, akár kisebb hatalmaskodás, akár ezek bármelyik esete csakis «magánjogi igényt* állapított volna meg. Ennek lehetősége már annálfogva is ki van zárva, mert a nagyobb hatalmaskodás egyik «esetét», «nemes ember meggyilkolása* ; nemes embernek megsebesitése vagy megverése ; harmadikát: «a közhatóság tagjának, a bíráknak elfogatása, letartóztatása, megverése, megsebesitése képezvén : ezen cselekmények •—• mellőzve a többieket — nem a magánjogi alanyok között fenforgó jogok és jogviszonyok elismerésének, vagy érvényesítésének, esetleg az ezek megtagadásából, vagy megsértéséből származó magánjogi elégtételnek szolgáltak alapul, — hanem számos törvények szerint — nevezetesen H. K. II. R. 42. czime 5. §-a, 67. czim