Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Harmadik folyam (Budapest, 1887)

_63_ lyok 156. § a által a telekkönyvi rendelettel való egybefüggésénél fogva hatályban tartott 443. § a szerint az ingatlan dolgok tulajdonával az ingatlanon fekvő bejegyzett terhek is átvétetnek. Értelmezi ezt a 928. §. mely szerint az ingatlanon fekvő adósságokért az eladó mindig szavatol. Ebből kétségtelen az, hogy csak az ingatlanra bejegyzett szolgalmak s ezekhez hasonló egyéb terhek mennek át feltétlenül az uj tulajdonosra, ellenben a mi az ingatlanra bejegyzett adósságokat illeti, azokra nézve a fölebb idézett 443. § csak a jelzálog uj tulajdonosa és a jelzálogos hitelezők közötti jogviszonyt állapítja meg, ellenben az eladó és a vevő közötti jogviszonyt nem érinti, hanem azt a 928. § akként szabályozza, hogy az ingatlanon fekvő adósságokért az eladó mindig szavatol. Ebből az következnék, hogy abban az esetben, ha a szerződő felek az adásvételi szerződésben az iránt, hogy a szerződés tárgyát tevő ingatlanra bejegyzett adósságokat a vevő tartozik megfizetni, nem intézkednek, az adósságokat mindig az eladó fél köteles fizetni, illetőleg ha a vevő fél azokat törlesztette, tar. tozik a törlesztésre fordított összeget a vevő félnek megtéríteniLehetnek azonban esetek, hogy a felek a vételárt az ingatlan valódi értékéhez képest csekélyre szabják épen azon okból, mivel akaratuk az volt, hogy a vevő az ingatlanon fekvő adósságokat is a magáéból törleszsze. Ezen esetben a nyilvánkönyvekben bejegyzett adósságoknak megfelelő összeg a vételár alkatrészét képezi. Ha tehát a felek ilynemű akarata bíróilag megállapítható, a vevő, a ki az ingatlanon fekvő adósságokat a maga felelősségére és veszélyére tartozik törleszteni, feltétlenül kötelezhető arra, hogy a készpénzben meghatározott vételárt az eladó korábbi tulajdonosnak megfizesse. Ellenben fordulnak elő oly esetek is, a melyekben a szerződő felek a vételart az ingatlan valódi értékének megfelelő összegben állapítják meg, a melyekben az iránt, hogy az ingatlanra bejegyzett adósságok a vételár alkatrészét nem képezik, kétség fenn nem forog. Ily esetekben kétségtelen marad az, hogy a vevő az eladónak többet mint a vételárt nem köteles fizetni, —hogy az eladó a vevőnek a vételár egyenértékét, tehát a tehermentes birtokot köteles átadni, hogy ezekből következőleg a vevőnek a vételár lefizetésénél óvatosnak kell lennie, nehogy kétszer legyen köteles fizetni. Arra nézve, hogy ily esetben, ha az eladó korábbi tulajdonos a vevőt a vételár lefizetése iránt perrel támadja meg, a biró miként ítéljen, szükséges a lehető eseteket nagyiában szemügyre venni. Általában az esetek két osztályba sorozhatok. Lehetséges 1. hogy az ingatlanon fekvő terhek a vételárhoz képest oly csekélyek, hogy a vevő a vételárt a bejegyzett adósságok fedezetére szükséges összeg visszatartásával minden veszély nélkül kifizetheti ; ily esetben a biró a vevőt arra, hogy az eladónak a