Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Harmadik folyam (Budapest, 1887)

35 rint akkor, midőn tőlük, ellenállásuk daczára, a szolgabíró béresei, tehát magáncselédek, erőszakkal elvették, sem H. Imre szolgabíró, sem más közhivatalnok nem volt jelen, s nevezett szolgabíró csakis a bor erősza­kos elvétele után érkezett a tett színhelyére ; tekintve, hogy ezen egész eljárás, már a fentebbieknél fogva is annyira nélkülözte a hatósági cselekmény jellegét, hogy sem a megkezdésével az erre rendelt formák és felhívások, sem a foganatosításnál nélkülözhetlen szabályok megtartása által, sem végre a foganatosító személyeket feltün­tető ismertetőjel által nem mutatkozott oly intézkedésnek, melyet a ható­ság, a törvényben elismert és szabályozott valamely közérdek és a ma­gánérdek egyaránti oltalmára rendelt szabályos módon foganatosít; tekintve, hogy a hatósági cselekmény hiánya határozott kifejezését találja az egész eljárás czéljául a szolgabíró által utólag felhozott, a bor lefoglalásakor azonban sem általa, sem cselédei általa fel nem emiitett azon állításában is, mely szerint a hordónak hitelesítetlen volta miatt ren­deltetett volna el és foganatosíttatott volna az elkobzás; mert a forgalomra nem szánt s csakis a tulajdonos házi szükségeinek megfelelésére rendelt üredények hitelesítése semmiféle törvény által nem rendeltetik. Minthogy pedig bornak ajándékul küldése nem esik a közönséges értelemben vett forgalom fogalma alá, s az ajándékképen küldött bornak hitelesítetlen hordóban való léte által az 1874 : VIII. t.-cz. egyik rendelete sem sérte­tik : ez okból a hatósági eljárás hiánya már ennek tárgynélküli volta ál­tal is bizonyítva van ; tekintve továbbá, hogy a hatósági eljárás hiányát a szolgabíró általi a végtárgyalás alkalmával beismert azon körülmény is kétségtelenné teszi, hogy a kérdéses lefoglalásnak sem elrendeléséről, sem foganatosításáról, sem az ezt követő reá vonatkozó s vele összefüggő nélkülözhetetlen intéz­kedésekről jegyzőkönyv nem vezettetett, semmiféle hivatalos feljegyzés nem történt, írásbeli meghagyás ki nem adatott, szóval semmi olyan nem foganatosíttatott, a mi az eljárást az egyéni önkény alul kivett s a szabá­lyoknak alárendelt, ezektől feltételezett hivatalos intézkedés jellemével felruházná ; tekintve, hogy fentebbieknek akként létében, a mint kiemeltetett — vádlottnő egyáltalában nem gondolhatta, hogy ajándékul küldött borának minden rendelet előmutatása nélkül, a magáncselédek által való lefoglalá­sánál közhatósági intézkedés hajtatik végre : mindezeknél fogya a B. T. K. 262. §-ának alapföltételét képező «hatóság* hiányában, az ez elleni rágalmazás vagy becsületsértés vétségé­nek lehetősége kizárva lévén : a kir. ítélő tábla ítéletének részben való megváltoztatásával vádlott a becsületsértés vétsége alól is ezen indokok­nál fogva volt felmentendő. Egyebekben a kir. ítélő tábla ítélete, felhozott indokaiból s azért 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom