Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)
164 berölést illetőleg a tettes társaság lehetősége elvileg és feltétlenül ki lenne zárva, hanem az is, a ki a bűntett elkövetését akarva, azt egy vagy több bűntársával együtt közösen az által viszi véghez, hogy vagy az azon büntettet megállapító cselekmény egyik ismérvét, a többi ismérveknek bűntársa által leendő megvalósítását tudva, hozza létre, vagy pedig a bűnös eredmény esetleges megakadályozására vagy gyöngítésére szolgáló erőt, közvetlenül a bűntett színhelyén tevékenységében visszatartja, erőszak vagy megfélemlítés által kifejtéseben akadályozza, tehát az ellentálló erő leszorításával a bűnös eredményt okozó, megvalósító erő hatását biztosítja vagy fokozza. 1884. június 18. 4336. B. sz. a. Gyilkosság és rablás bűntetteivel vádolt Á. Petru és A. Damaszkin ellen lefolytatott bűnvádi ügyben — a temesvári kir. törvényszék a következő Ítéletet hozta: Elsőrendű vádlott, fogva levő A. Petru, sipeti lakos, 30 éves, g. keL vallású, nős, földmíves, 1 gyermek atyja és másodrendű vádlott, szintén fogva levő A.Damaszkin, sipeti születésű, 21 éves, g. kel. vallású, nős, földmíves, — a W. Jakab volt sipeti lakoson elkövetett s a B. T. K. 278. §-a szerint minősülő gyilkosság bűntettében és az annak kárára elkövetett s a B. T. K. 344. §-a alá eső rablás büntettébenr mint tettesek bűnösöknek kimondatnak s ezért összbüntetésül a B. T. K. 278., 318., 71., 87., 91. és 92. §§-ai értelmében Á. Petru elsőrendű vádlott életfogytig tartó fegyházra, netaláni megkegyelmeztetése esetére pedig a 354. § értelmében kiszabadulása napjától számítandó tiz évi hivatalvesztésre és politikai jouai gyakorlatának felfüggesztésére, — A. Damaszkin másodrendű vádlott a mai naptól számítandó 12 évi fegyházbüntetésre és a 354. § értelmében továobi tíz évre hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére Ítéltetik ; — azonban az A. Damaszkinra kimért fegyházbüntetésből 1881. évi november 2l-étöl mai napig (18»3. decz. 15-ig) tartott vizsgálati fo^sá-ia által egy év kitöltöttnek vétetik. Köteleztetnek egyszersmind nevezett vádlottak a sipeti izraelita hitközség rés/ére 80 frtot, W. Jakab örökösei részére 100 frtot kártérítés fejében, a kir. államkincstárnak pedig az eljárási költségeket egyetemlegesen megfizetni, u^y a rabtartási költségeket fejenként viselni VV. Jakab örökösei a 100 frtot meghaladó igényükkel polgári útra utasíttatnak. Indokok : A vizsgálat és végtárgyalás adataiból kiderül, hogy W. Jakab 1881. évi november 13 án reuuel ágyában meggyilkolva, szatócs-üzlete pedig kiraoolva találtatott. Az 1881. évi november 15-én eszközölt bonczolás alkalmával felvett jegyzőkönyv és az arra alapított orvosi szakértői v lemény által megállapítva van, hogy W. Jakab idegen kéz által, hegyes es éles késsel nyakán ejtett több szúrt s vágott seb következtében erőszakos hala lal mult ki> és ho- v a sértés a feltétlenül halálos sértések közé tartozik. W. Jakab a gyilkosság után nem halt u van meg mindjárt, de a szólásra már képtelen volt, mikor a telt felfedeztetett. Az 1881. évi novemler 13 és i4-én eszközölt elönyomozat és házkutatás alkalmával me^állapittalott, hogy W. Jakab ágyában