Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

139 pedig ennek következtében aránytalan vagyoni kár, vagyis a meg­vett dolog ve'telára felénél is csekélyebb értéke, hárult. Jagicza János, illetőleg ennek neje azonban nem ily sorsjegyek megrendelési jegyét, hanem 10 frt lefizetése mellett a fentebb meg­határozott két értékpapírra szóló vétellevelet kapván : a valódi érték­papíroknak átadására még további 84 forint pontos lefizetése után nyert jogot. Minthogy e szerint vádlottak a most nevezett vevőnek egy ötven forintos ezüstjáradékot és egy Rudolf koronaherczeg-sors­jegyet 94 frton adattak el, a papíroknak a napi árfolyama pedig mindössze 49 frt 50 kr. volt: e szerint Jagicza Jánosnak is nagyon csekély különbséggel a valódi érték kétszeres összegeért adattak el a megjelölt papirok. Az aránytalan károsítás tehát egy részen, az aránytalan haszon más részen ezen üzletre vonatkozólag is kétség­telenül áll. Ezek által kétségtelenné van téve, hogy a B. T. K. 379. §-ának azon ismérve, mely a büntetendő csalás feltételéül, egyéb ismérve­ken kivül, egyrészről a kárt, másrészről a hasznot követeli : a jelen esetben tényleg fenforog. Tekintve már most, hogy vádlottak üzérkedésük foganatosí­tására rendes községet sem képező szállásokat kerestek fel, a hol tudvalevőleg csupán egyszerű, — az üzlet, különösen az értékpapír­üzlet viszonyait épenséggel nem értő földművesek laknak ; — tekintve, hogy vádlottak a hillei szálláson, a korcsmában egybe­gyűlt földműves-asszonyok és férfiak bizalmát azáltal nyerték meg, hogy magukat az állam megbizottainak, — az egyik Budapest elnö­kének, a másik ellenőrének adták ki ; — tekintve, hogy vádlottak ezen ál-minőségük által felköltött bi­zalmat arra használták fel, hogy az általuk árult megrendelési jegy valóságos természete és minősége iránt a tudatlan és járatlan föld­műveseket tévedésbe ejtsék; tekintve, hogy vádlottak azon valótlan előadással ámították az ily dolgokban teljesen tudatlan földműveseket, hogy 13 frt teljes lefizetése után mindenik vevő egy badeni sorsjegyet kap, melyen esetleg 40,000 frtot nyerhet, de 60 frtot okvetlenül nyernie kell : holott, mint a megrendelési jegy mutatja, a kérdéses összeg lefize­tése után nem is sorsjegyet, sőt húszan együtt sem kaptak volna egy egész sorsjegyet, hanem az illető eladó czég csakis egy sors­jegy huszadrészéről szóló „Részletjegy "-nek kiszolgáltatására köte­lezte magát; tekintve, hogy a most kiemelt körülményeknél fogva vádlot­tak azon előadása, hogy mindenik vevőnek 60 frtot nyernie kell, szintén valótlan, s csakis az ily dolgokban együgyű és teljesen já-

Next

/
Oldalképek
Tartalom