Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)
136 pez tiltott cselekményt, külföldi sorsjegyek elárusitása pedig csak jövede'ki kihágást állapit meg. A vádlottak tehát annyiban elkövettek jövedéki kihágást, a mennyiben nemcsak belföldi, hanem külföldi sorsjegyeket is, nevezetesen az 1845. évi bádeni nagyherczegségi sorsjegyeket elárusitásuk tárgyává tették, de ugyanazon kihágást maguk a vevők is elkövették, kik egyrészt már ezért, másrészt pedig azon oknál fogva, mivel a közönség a m. kir. pénzügyministeriumnak 1880. évi deczember hó 21-én 70,263. sz. (Rendeletek tára, 1880. évfolyam, 206. szám) alatt kelt rendelete szerint különösen is figyelmeztetve lett arra, hogy a külföldi sorsjegyek vételétől óvakodjék, — nem hasznosíthatják azt a kifogást, mintha a sorsjegyek vételére nézve a vádlottak által tévedésbe ejtettek volna. — Ez alól még Jagicza János és Klopcsek Károly sem képezhetnek kivételt, mert ezek is csak sorsjegyeket vettek meg, ilykép történt a nyugtázás is és nekiek is tudniok kellett, hogy a mennyiben badeni sorsjegyet vesznek meg, tiltott cselekményt követnek el, a melynek következése az is lehet, hogy a sorsjegy elkoboztatik, s az ezért adott pénz veszendőbe megy, — a mennyiben pedig belföldi sorsjegyeket vettek meg, annyiban a jogügylet mi veszélylyel sem járván, kárt nem szenvedhetnek. — Ilyképen sem az, hogy a panaszlók a vádlott által ravasz fondorlattal tévedésbe ejtettek, vagy abban tartattak volna, sem az, hogy a vádlottak jogtalan vagyoni haszon szerzése czéljából dicsérték volna fel az árúba bocsátott sorsjegyeket, sem végre az, hogy a panaszosok vagyoni kárt szenvedtek volna, igazolva nem lévén : az eljáró kir. törvényszék ítéletét meg kellett változtatni, s vádlottakat a vád alól felmenteni. — A fentemlitett jövedéki kihágás elbírálása az 1880. évi XXXVII. t-cz. 9. §-ában fentartott jogszabályok szerint a bűnvádi útra nem tartozván, azt intézkedés tárgyává tenni nem lehetett. A kir. Curia a következő ítéletet hozta: Nagy Jánosné szül. Bán Ilona és ennek férje Nagy János, Jagicza Jánosné és ennek férje Jagicza János hillei szállási lakosok mint károsítottak ugy a vizsgálóbíró előtt, valamint a végtárgyaláson, — Gyurita Jánosné pedig a végtárgyaláson tett vallomásaikban összhangzóan vallották, hogy vádlottak 1881. évi május 10-én a hillei szállási korcsmában megjelenvén, több díszes kiállítású papír elömutatása után azt állították, hogy egyikük Budapest elnöke, másikuk pedig ellenőre, kik az állam által megbízva vannak bizonyos sorsjegyeknek eladására azon czélból, hogy a biztos nyereségben a szegény nép is részesittessék. Ezen előadásuk kapcsán vádlottak felhívták a jelenvoltakat azon sorsjegyek megvételére. Összhangzóan állították továbbá a károsultak, hogy vádlottak ugyanakkor azt adták elő, hogy 3 frtnak azonnali és 2 — 2 frtnak öt