Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)

112 tekintve, hogy ezekből azon folyomány is származik, mely szerint védő a bíróság Ítélete elleni felebbezés tekinte­tében védencze akaratához kötve nem lévén, ennek akarata ellenére is érvényesen használhatja a törvényben megengedett perorvoslatokat. Ezeknél fogva a kir. Curia büntető tanácsainak teljes ülése, vonatkozólag a 7,507./B. 1883. sz. alatti esetre, kimondja: hogy a védő jogosítva van a bíróság Ítélete ellen perorvosla­tot használni az esetben is, ha védencze azon Ítéletben meg­nyugodott, és kimondja továbbá: hogy a védő által a fennálló rendszernek megfelelő időben bejelentett perorvoslat hatályát nem szűnteti meg a védencznek az Ítéletben való megnyug­vása, illetőleg azon nyilatkozata, hogy ő a védő által hasz­nált perorvoslati nyilatkozatát visszavonja. Kelt Budapesten, a m. kir. Curia büntető szakosztályá­nak 1883. évi november hó 28-án tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon év deczember hó 31-én tar­tott teljes ülésben. Vádlottnak jogában áll a rajta követelt eljárási költségeket ép ugy kifogásolni, mint bármely más kártérítési követelést. 1884. márczius 20. 11,688/1883. b. sz. Hamis pénz csalárd használatának bűntettével vádolt B. István elleni bűnügyben — a budapesti kir. törvényszék vádlottat a B. T. K. 207. §-ába ütköző hamis pénz csalárd használatának bűntettében bűnösnek kimondotta és hat havi börtönre, továbbá 3 évi hivatal­vesztésre és politikai jogainak 3 évi felfüggesztésére ítélte. A költ-' ségekre vonatkozólag pedig következőleg itélt: köteleztetik egyúttal vádlott a felmerült eljárási, továbbá 30 frt 42 kr. elhasznált, vala­mint a még elhasználandó rabtartási költséget a kir. kincstár részére megfizetni. A kir. itélö tábla az e. bíróság Ítéletét helybenhagyta. A kir. curia a következőleg itélt: Az eljárási költségekre vonatkozólag mindkét alsóbb bírósági ítélet feloldatik és az eljáró kir. törvényszék utasittatik, hogy a kir. ügyész és a vádlottnak kihallgatása mellett azon költségeket tüze­tesen és számszerint állapítsa meg; mert vádlottnak kétségtelen jogában áll a rajta követelt eljárási költségeket ép ugy kifogásolni, mint bármely más kártérítési köve­telést. Ezen jogával azonban csak akkor élhet, ha azon költségek kellően felszámittattak és tudomására hozattak, mi azonban jelen esetben, hol az emiitett költségek ismeretlen mennyiségben állapít­tattak meg, nem történt. Többiben a kir. táblának ítélete olyképen hagyatik helyben, hogy a kiszabott főbüntetés tartamából a szenvedett vizsgálati fogság által két hó kitöltöttnek nyilvánittatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom