Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Első folyam (Budapest, 1886)
34 tekintve, hogy az imént kiemeltek folytán a 303. §. külön intézkedés nélkül hagyván a súlyos és könnyű testi sértés vétségeinek azon eseteit, melyekben az ezt megállapitó eredmény többek bántalmazása által okoztatott és nem tudható ki, hogy ki vagy kik voltak ezen eredmény okozói — ezen mellőzés indoka abban található, hogy a testi sértés vétségének büntetése már a B. T. K. 302. §. szerint a 24 órára leszállítható fogház lévén, és igy a 301. valamint a 302. §§. a fejezet következő rendelkezései által külön nem módosított vagy nem minősített eseteire is hatályban levén: a 301. §. föltétele esetében a vétségnek megfelelő büntetésre — tekintettel a 302. §-ban meghatározott büntetési tétel maximumára és minimumára külön rendelkezés szükségesnek nem találtatott ; végre tekintve, hogy a többek általi bántalmazásból származó testi sértés azon eseteire nézve, melyekről a B. T. K. 308. illetőleg 306. §§. külön nem rendelkeznek, a B. T. K. 301. és 302. §§. alkalmazása, összefüggésben a B. T. K. 70. §-ával, már maga a tettes-társ fogalmából is következik mindazon egyének ellen, a kik a testi sértés cselekvő-bántalmazó alanyai voltak, habár nem is állapitható meg mindegyik cselekvő cselekedetének azon külön része, melylyel az az eredmény okozásához járult: mindezeknél fogva a m. kir. Curia bűnügyi tanácsainak teljes ülése vonatkozólag a 8220/1882. B. szám alatti esetre határozatilag kimondja ; ahogy a többek bántalmazásából származó súlyos testi sértés vétségére, ha nem tudható ki, hogy ki vagy kik bántalmazó cselekedetének volt eredménye a sérülés, nem a B. T. K. 308. §-a, hanem annak 302. §-a alkalmazandók Kelt Budapesten, 1883. évi február hó 5-iki büntető teljes ülésében. Hitelesittetett az 1883. évi február hó 26-án tartott büntető teljes ülésben. 22. Hivatali sikkasztásnál a felfedezés meghiúsítása vagy megnehezítésének esete a B. T. K. 463. §-a értelmében akkor is fenforog, midőn az elsikkasztott pénztári bevételek köteles naplózása szándékosan elmulasztatott. 1883. május 8. 4887. B. sz. Hivatali sikkasztás és közokirat-hamisítás bűntettével vádolt O. István és közokirat-hamisítás miatt vádolt W. Károly elleni bünperben — a budapesti kir. törvszék O. István volt kórházi gondnokot a csalás bűntettének vádja alól való felmentése mellett a Budapest főváros kárára elkövetett a B. T. K. 4G2. §-ába ütköző s a B. T. K. 463. §-a szerint büntetendő hivatali sikkasztás, nemkülönben a B. T. K, 394, §-ába ütköző s a B. T. K. 393. §-a szerint büntetendő közokirat-hamisítás bűntetteiben bűnösnek, W. Károly