Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)
— 47 Vigyázatlan, illetve sebeshajtás által elkövetett testi épség elleni kihágás elbirálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanácsnak 1901. évi november 16-án hozott határozata: Ezen ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Mert arra nézve, hogy T. P. ifj. S. J.-on a 8 napon belül gyógyult testi sertést szándékosan okozta volna, az eddigi eljárás során semmiféle adat sem merült fel. s az kizártnak is tekinthető; továbbá mert a gondatlanság által okozott könnyű testi sértés vétsége, mint olyan a törvény értelmében büntetendő cselekményt nem képez: s igy ebben az esetben csakis a kbtk. 120. §-ában meghatározott vigyázatlan, illetve sebeshajtás által elkövetett, testi épség elleni kihágás tényálladéka látszik fenforogni, a mely kihágásnak az elbirálása az 1897. évi XXXIV. t.-cz. 19. §-ának 1. pontja által a közigazgatási hatóság hatáskörébe van utalva. Az a körülmény, hogy a sebeshajtás által könnyű testi sértés okoztatott, nem mint önálló vétség, hanem mint snlyositó körülmény jöhet csak figvelembe a kihágás elbirálása alkalmával. (5065/901. B. M. kin. sz.) Gőzcséplőgépnek bejelentés nélkül egyikj községből a másikba szállítása az 1879. évi XL. t.-cz. 113., esetleg 120. §-ába, vagy az 1890. évi I. t.-cz. 115. §-ába ütköző kihágást képez. Az ügy elbirálása a közigazgatási hatóság jogkörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1903. évi október 1-én hozott határozata: Ezen ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Mert a községi rendőrség és a sértett fél által feljelentett cselekményben, illetőteg mulasztásban azon szabályrendelet megszegésének jelenségei találhatók fel. a melyet B. vármegye a gőzkazánok nyilvántartása és helyváltozásaiknak köteles bejelentése tárgyában 1893. évben miniszteri jóváhagyással 222/közgy. sz. a. alkotott; ezen szabályrendelet pedig nem közvetlenül az életbiztonság vagy az egészség oltalma végett, hanem a gőzkazánok nyilvántartása czéljából adatván ki: a szabályrendelet rendelkezéseinek megszegése nem is képezhet a kbtk. 111. §-ába ütköző testi épség elleni kihágásnak, hanem a szabályrendelet 5. §-ának határozott megjelölése szerint kazánrendőri kihágásnak tényállását, melynek elbirálása az ugyanezen szakasz kijelentése értelmében a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. A ki országos vásár alkalmával csődület közepette birbicskoczka-játékon tetten éretik, tiltott szerencsejáték üzése miatt a kih. bünt. törvény 87. §-a értelmében büntetendő. E kihágás elbirálása a kir. biróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztérium 1904. évi deczember 2-án hozott határozata: Ezen ügyben az eljárás a kir. biróság hatáskörébe tartozik. Mert a följelentett egyének cselekménye s nevezetesen az, hogy vásáron, tehát nyilvános helyen szerencsejáték-vállalatot tartottak, egyedül a kih. btk. 87. $-a szempontjából bírálható . el, az ebben a törvényszakaszban meghatározott kihágás elbirálása pedig az 1897. évi XXXIV. t.-cz. 18. §-a 4. pontjának és 19. §-a 1. pontjának egybevetett értelme szerint a kir. biróság hatáskörébe van utalva. Az a körülmény, hogy a följelentett egyének a m. kir. belügyminiszter által 1901. évi aug. 4-én 64,573. sz. a, kibocsátott körrendelet 8. §-ának tilalma ellenére egyes közigazgatási hatóságoktól, a bábütésből álló'szerencsejáték üzésére engedélyt nyertek, nem szolgálhat