Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam II. kötet (Budapest, 1906)

133 Az 1893. évi IV. t.-cz. hatálya alá tartozó azok a tisztviselők, a kik e törvény 7. §-ában fel nem sorolt hivataloknál oly kisebb létszámba tartoznak, a melyben a rendszeresített állások száma kisebb, mint az illető fizetési osztályra nézve a törvényben megállapított fizetési fokozatok száma, szintén az idézett törvényszakaszban megjelölt időtől kezdve akkor is igényt tarthatnak a fokozatos előléptetésre, ha állásuk a magasabb fizetési fokozatban rendszeresítve még nincsen. A m. kir. közigazgatási bíróság 1903. évben hozott 9. sz. döntvénye: Az 1893. évi IV. t.-cz. a tisztviselők fokozatos előléptetésének biztosítása végett két elvi jelentőségű határozmányt foglal magában. Először a 3. §. azt rendeli, hogy az egy személyzeti létszámba tartozó állások fizetési osztályuk különböző fizetési fokozatai közt egyenlően osztandók meg s ezzel kapcsolatosan a 19. §. e rendelkezést avval egésziti ki, hogy a mennyiben egyelőre a magasabb fizetési fokozatba tartozó állások nem rendszeresittetnének, ezek arányos számban való rendszeresitése, illetőleg a magasabb fizetési fokozatokba sorozása iránt a törvényhozásnak öt, illetőleg fiz év alatt előterjesztés teendő. S másodszor a 7. §-ban felsorolt azokra a tisztviselőkre nézve, a kik oly kisebb létszámokba tartoznak, a melyekben a rendszeresitett állások száma rendszerint kisebb, mint az illető fizetési osztályra nézve a törvényben megállapított fizetési fokozatok száma, ez a törvényszakasz azt rendeli, hogy ha egyébként elő nem lépnének, kinevezésüktől számítandó öt év múlva fizetési osztályuknak megfelelő magasabb, további öt év mnlva pedig, — ha fizetési osztályukban három fizetési fokozat van. a legmagasabb fizetési fokozatba való előléptetésre van igényük. Mintán a kisebb létszámokba tartozó tisztviselőknek ez az igénye nem valamely állás megüresedésétől van feltételezve, hanem tekintet nélkül arra, vájjon van-e ilyen állás üresedésben, magában a törvényben meghatározott kezdő időponttól van biztosítva; mintán ezekre a kisebb létszámokba tartozó állásokra nézve a különböző fizetési fokozatok, közötti arányos megosztás rendelkezése sem áll fenn, mert előfordulhat, hogy a 7. §. rendelkezésénél fogva több hasonló fokozatú állásnak kell lennie, s miután a törvény 19. §-ában foglalt az a rendelkezés, hogy a magasabb fizetési fokozatok rendszeresitése iránt a törvényhozásnak előterjesztés teendő, csakis a 3. §. rendelkezése alá eső, s a létszám nagyobb voltánál fogva a különböző fizetési fokozatok közt arányosan beosztható állásokra szorítkozik: a 7. §-ban emiitett előlépési igényt az illető állást betöltő tisztviselő oly személyes jogának kellett tekinteni, mely már kinevezésénél fogva illeti meg a tisztviselőt, mely a törvényben magában megállapított időhatározáson kivül semmi más előfeltételhez kötve nincsen, s mely épen azért ennek az időnek beálltával személyes jogként akkor is megilleti a tisztviselőt, ha állása a magasabb fizetési fokozatban rendszeresítve még nincsen. Igaz ugyan, hogy a többször idézett 7. §-ban taxatíve vannak felsorolva azok a tisztviselők, a kiket ez a jog minden körülmények közt megillet, de a törvényszakasz rendelkezésének egybevetése a törvény egyéb rendelkezéseivel s annak egész szerkezetével kétségtelenné teszi, hogy a törvényhozás nem kivételes kedvezményt kívánt adni egyes állományokba tartozó tisztviselőknek, hanem ezen kivül a nagyobb létszámokra nézve a törvény 3. és 19. §-aiban foglalt, de a kisebb létszámokra nézve rendszerint nem alkalmazható rendelkezések mellett a kisebb létszámokat is részesíteni kívánta a fokozatos előléptetésben. S épen azért, mivel a 7. $-ban a törvény alapvető elvi rendelkezése ismerhető fel.