Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam I. kötet (Budapest, 1900)
ELŐSZÓ. E könyv folytatása, sőt kiegészítője a ((Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye)) czim alatt 1895. évben kiadott munkánknak. E gyűjteményben rendszeres beosztással közölve vannak az 1895-től 1900. évig nyilvánosságra jutott közigazgatási elvi jelentőségű határozatok. Uj-folyamot e kiadással azért nyitottunk, mivel zavar előidézése nélkül nem adhattuk ki könyvünket az 1895. évben kiadott hason ezimü három kötetes gyűjtemény negyedik kötetéül; mert az új-folyamban is az előbbi gyűjtemény rendszerét kellett követnünk, s igy a jelen munka az előbbi három kötet minden egyes részletének összefoglalt folytatása. E gyűjteményben a közigazgatásnak uj forrásául jelentkeznek a kormányzatnak az anyakönyvi ügyekben, valamint a mezőgazdasági rendtartás kérdéseiben hozott elvi határozatai, melyek az időközben életbe lépett ujabb törvények végrehajtásának folyományai; valamint az ugyancsak időközben felállított m. kir. közigazgatási biróság által hozott elvi határozatok és döntvények, melyeket az illető szakágakba rendszeresen beosztottunk. Hogy a közigazgatási elvi határozatok gyűjteményes kiadása mily hézagpótló és mennyire megkönnyíti a jogszolgáltató hatóságok és jogkereső közönség eljárását, ezt az öt év előtt kiadott s közkézen forgó gyűjtemény használata után felesleges indokolni. Meggyőződésünk, hogy a közigazgatásnak végtelen területén alapos eljárás, a döntő forumok elvi kijelentéseinek ismerete nélkül, — melyek a törvényeknek és szabályoknak helyes alkalmazása iránt a*