Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. III. kötet (Budapest, 1895)

elő, s ennek folytán az előbbiek adója a járási főszolgabíró, az utóbbiaké pedig a község által hajtandó be, felülvizsgáltatván, meg- és odaváltoztattatik, hogy ugy a jegyzői, mint a harangozói és kántori állomás adója a községnél Írandó elő s az által szedendő be, s ennek megfelelőleg a község által is hajtandó be. Mert az adácsi 245., 248. és 249. sz. tjkönyveknek az iratok közt fekvő hiteles másolatai szerint, az azokban felvett ingatlanok egyike sem képezi a községnek, mint jogi személynek, hanem a jegyzői, harangozói és kántori állomásnak, mint önálló jogi személyeknek birtokát, s ennek folytán ezen birtok haszonélvezői a 100 irtot meg nem haladó évi adójukat az 1883. évi XLIV. t.-cz. 42. §-ának 2. pontja értelmében nem is a kir. adóhivatalnál, hanem a községnél tartoznak fizetni, s annak behajtására az idézett törvényczikk 52. §-a értelmében nem a járási szolgabíró, hanem a község van hivatva. A pénzügyigazgatósági kiküldött nincs jogositva a községi pénzkezelőt állásától felfüggeszteni s azt helyettesiteni. A m. kir. pénzügyminiszter 1892. évi 32,323. sz. határozata. A szőlödézsma-váltság az illető szőlőbirtokot terheli, s az árverés napjáig még le nem járt részletei az árverési vevőre átszállanak s ez által fizetendők. A m. kir. pénzügyminiszter 1892. évi 45,277. sz. határozata: Cz. K. k—i lakos a pénzügyigazgatósági végzés ellen beadott felebbezésével elutasittatik. Az 1868. évi XXIX. t.-czikkben ugyanis elvként ki van mondva, hogy a szőlődézsma-váltság az illető szőlőbirtokot terheli, és ezen t.-czikk 9. §-a elrendeli, hogy a váltságtartozás minden egyes szőlőbirtokra az illető telekkvben a birtoklapon röviden bejegyzendő, mi által a tartozás jelzálogilag bekebelezettnek tekinthető és mint ilyen, minden eddig bekebelezett követelést megelőz. A törvény e rendelkezése által a szőlődézsma a váltságköteles szőlőbirtokkal összefüggő tehernek mondatott ki, s ezen jogi természeténél fogva a váltságösszegnek az árverésig le nem járt hátralékai, minden más jelzálogos követelést megelőző teherként átszállnak az árverésem vevőre is. Helytelen tehát a folyamodónak arra fektetett érvelése is, hogy az 1881. évi LX. t.-cz. 184. §-a, mely szerint a szőlődézsmának az árverésig le nem járt részletei a vevőt terhelik, visszaható erővel nem bír, mert a törvénynek ezen rendelkezése nem állapit meg ujat, hanem egyszerűen világosan formulázza azt, a mit a régibb törvény hallgatag tartalmazott, s a mi már azelőtt is a törvényes jogállapotot képviselte. Helytelen tovább folyamodónak a prdts (1868. évi LIV. t.-cz.) 456. és 458. §-aira fektetett érvelése is, mert ezek a szakaszok, valamint az egész prdts is kizárólag a (?) lapra bekebelezett jelzálogos terhekre vonatkozik, s következéskép annak rendelkezései a közigazgatási uton behajtandó, a birtoklapra bekebelezett, a törvény által összefüggő teher jellegével felruházott, s a jelzálogos terhektől kifejezetten megkülönböztetett szőlődézsmára nem alkalmazhatók. Hogy egyébiránt Cz. K. a kérdésben forgó szőlőt a dézsma-váltság fizetési kötelezettség épségben tartása mellett szerezte meg, ezt igazolja az 1887. évi 3443. sz. alatt kelt végzés is, mely szerint az ingatlannak Cz. K. nevére elrendelt átíratása alkalmával csakis a 735. sz. tljkvben a 6) lapon kitüntetett terhek törlése lett elrendelve, de nem lett elrendelve azon bejegyzésnek törlése, mely az 1868. évi XXIX. t.-cz. 9. §-a szerint a birtoklapra volt bejegyzendő és mely a szőlődézsma-váltság bekebelezését kép-