Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. III. kötet (Budapest, 1895)

— 179 ­Ha a végrehajtást szenvedőnek követelése lefoglaltatván, az adós — a nélkül, hogy arra felhivatott volna, — a lefoglalt követelés valósága iránt önként nyilatkozatot ad be: e nyilatkozat bélyegilletéke nem a végrehajtató felet, hanem a nyilatkozatot tevő adóst terheli. A m. kii', pénzügyi közig, biróság 1890. évi 577H. sz. határozata. (A 89. § d) pontja, i Peres eljárásban a tanúkihallgatási jegyzőkönyvek bélyegét, mindig a tanuállitó, illetőleg a tanura hivatkozott peres fél tartozik viselni; még akkor is, ha a bíróság által már foganatosított tanuhallgatás után. alaki hiányok miatt nem a tanuállitó, hanem más peres fél által a tanuknak másodszori kihallgatása kérelmeztetik és a tanuhallgatás kiegészítőlég másodízben történik. A m. kir. pénzügyi közig, bíróság 1884. évi 1091. sz. határozata. Ha peres eljárásban alperesek többen vannak, a tárgyalásnál azonban csak egy alperes jelenik meg. s ez hivatkozik tanura, a többi alperesek pedig képviselve nincsenek, akkor a tanuhallgatásról felvett jegyzőkönyvi egész illetéket a megjelent alperes fél tartozik leróni. A le nem rótt tanu­hallgatási jegyzőkönyvi bélyegilleték fele a meg nem jelent, bár bíróilag szintén marasztalt többi alperesektől még akkor sem követelhető, ha a ki­rótt bélyegilleték a megjelent alperes fel nem találhatása, vagy vagyon­talansága miatt be nem hajtható is. A m. kir. pénzügyi közig, bíróság 1884. évi 5318. sz. határozata. Rendes eljárásban jegyzőkönyvi tárgyalás esetén, a jegyzőkönyv ivei­nek bélyegét az a peres fél tartozik leróni, kinek perbeszédét az illető iv tartalmazza; ha a jegyzőkönyvek egy ive mindkét vagy több peres fél per­beszédét foglalja magában, akkor a bélyeglerovási kötelezettség egye­temleges. A m. kir. pénzügyi közig, biróság 1884. évi 5798. sz. határozata. Midőn valaki ellen a kincstár kéri a csődnyitást, az, ki ellen a csőd kére­tett, a csődnyitás iránti tárgyalások felett felvett jegyzőkönyvek bélyegét nem tartozik leróni. A m. kir. pénzügyi közig, biróság 1884. évi 6657. sz. határozata. Az 1881. évi LX. t.-cz. 143. §-a értelmébeni végrehajtás folyamán, a tulajdonjogi arány megállapítása czéljából, hivatalból tartott tárgyalás alkal­mával felvett jegyzőkönyv bélyegét, a végrehajtató fél vagy ügyvédje tar­tozik leróni. A m. kir. pénzügyi közig, biróság 1885. évi 3711. sz. határozata. Sommás perben magának a tárgyalási jegyzőkönyvnek bélyegét, ha az több ivből áll is, a tárgyalásnál megjelent bélyegkötelezett felperes, illetőleg az azt képviselő ügyvéd tartózik leróni. A m. kir. pénzügyi közig, biróság 1885. évi 4163. sz. határozata. 12*

Next

/
Oldalképek
Tartalom