Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

642 A betegsegélyző pénztárak közkórházakban ápolt tagjaik után felmerült és 20 hétig terjedhető gyógydijakat — tekintet nélkül a betegség nemére — megtéríteni tartoznak. A m. kir. belügyminiszter 1894. évi 25,295. sz. határozata: A H. József és társai kórházi és ápolási költségeinek megtérítése ügyében hozott két alsófoku egybehangzó határozat ellen, az ált. munkás betegsegélyző pénztár által benyújtott felebbezés a közig, bizottság részéről azon kéréssel terjesztetett fel hozzám, elvileg döntenék azon kérdés felett: vájjon a felebbező munkás betegsegélyző pénztár a bujakóros betegségből gyógykezelt tagjai után köteles-e a kórházi gyógydijakat megfizetni vagy nem ? Eme kérelme folytán az 1876. évi VI. t.-cz. 59. §-a értelmében a két egybehangzó határozattal különben már végérvényesen elintézettnek tekinthető s további felebbezés tárgyát nem képezhető ezen ügyet, az 1886. évi XXI. t.-cz. 10. §-ában biztosított jogomnak kivételes alkalmazásával ezúttal felülvizsgálván, az ezen ügyben hozott határozatokat indokainál fogva helyeseknek és igy érvényben hagyandóknak találtam. Habár eme kijelentésemmel az elvi kérdésre utalt azon kérdés: vájjon a betegsegélyző pénztárak a bujakóros tagjai kórházi gyógykezeltetéseért felmerülő ápolási költségeket kötelesek-e megfizetni vagy nem ? lényegében már is megoldottnak tekinthető, mindazonáltal a betegsegélyző pénztár fizetéskötelezettsége jogosult voltának bővebb indoklásául, czélszerünek tartom a közlemény visszaküldése mellett a következőket közölni: A betegsegélyző pénztárak fentartásához kötelezett arányában anyagilag hozzájáruló munkások, illetve ipari és gyári alkalmazottak, a segélypénztárral szemben feltétlenül jogos igénynj^el birnak ahhoz, hogy bármily jellegű betegségük eseteiben mindig a pénztár költségén nyerjék szükséges gyógykezeltetésüket. Ezen igényüket az 1891. évi XIV. t.-cz. 7. §-ának rendelkezései határozottan biztosítják is. Mert a most idézett tör vény czikk a betegsegélyző pénztárakat beteg tagjaiknak ingyen orvosi segélyben és szükséges gyógyezeltetésben való részesítésére általánosságban, bármely kivételnek kizárásával kötelezi, s egyáltalában egyetlen oly betegséget sem jelöl meg, a melynek gyógykezeltetési kötelezettsége alól a betegsegélyző pénztárak felmenthetők lennének. A törvénynek 9. §-a, a melyen az ált. munkásbetegsegélyző pénztár alapszabályainak 19. §-a nyugszik s a melyre a nevezett segélyző pénztár felebbezését, helyesebben panaszát alapitja, a segélypénztárakat a törvényben megjelölt különleges esetekben, a beteg tagoktól csupán a segélypénznek mint a törvény 7. §-ában felsorolt segélyeszközök egyikének, s nem egyszersmind a szükséges orvosi vagy kórházi gyógykezelésnek is megvonására is jogosítja, a mely segélypénz a törvény 12. §-ának rendelkezései szerint a kórházi teljes ellátásban részesülő pénztári tagoknak különben sem nyújtható. Az ipari és gyári alkalmazottakhoz tartozó betegsegélyző pénztári tagoknak szükséges kórházi gyógykezeltetéséből felmerülő ápolási költségeket tehát, a törvényben meghatározott 20 hét tartamáig, mindenkor az illetékes betegsegélyző pénztárak tartoznak fedezni. Fedezik arra való tekintet nélkül, hogy a pénztári tagok rendes betegségből avagy bujakór, trachoma, elmebaj vagy bármily jellegű járványos és ragadós betegségből gyógykezeltetnek. A kórházi ápolást szükségessé tevő utóbbi betegedési esetekben, a törvény 12. §-ának rendelkezéseiből folyólag a betegsegélyző pénztárak kötelesek tagjaikat saját költségükön kórházba küldeni, s ekkor a jelentkező betegeket az illetékes segélypénztárak terhére a kórházak is kötelesek felvenni, és pedig a nélkül, hogy a betegek a segélypénztárak kórházba rendelő utalványaival birnak-e vagy sem ? Mert ily betegek a közegészségügy rendezéséről szóló törvény ren-