Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

— 521 — ges elévülése tekintetében határozni. A mennyiben azonban a közigazgatási hatóság által oly állitáskötelesek is tartatnának nyilván, a kiknek tartózko­dási helyük nem tudatik ugyan, de a kik 39-ik életévüket már betöltötték: az ily esetekben a védtörvény 67. §-ában megállapított elévülés, ha az hatósági intézkedés által időközben meg nem szakittatott, s igy tényleg beállott, a közigazgatási hatóság által is kimondható, illetőleg a büntethe­tőség törvényes elévülése folytán a további eljárás ezek irányában általa is beszüntethető. A kir. bíróságok hatáskörébe tartozó védtörvény elleni kihágások, valamint a védtörvénybe ütköző vétségek eseteiben is a bíróságok fölmentő ítéletei, illetőleg beszüntető határozatai ellen felebbezési joggal élni a kir. ügyészek hatáskörébe tartozik. A. m. kir. honvédelmi miniszter 1892. évi 2435. sz. határozata. A katonai kiképzésre vagy fegyvergyakorlatra behívott honvédek ellen az álta­luk még polgári állásukban elkövetett kihágások miatt kiszabott szabadságvesztés bün­tetések végrehajtása. A m. kir. belügyminiszter 1887. évi 48,988. sz. körrendelete: A katonai kiképzésre vagy fegyvergyakorlatra behivott honvédek ellen az általuk még polgári állásukban elkövetett kihágások miatt közigazgatási hatóságok által kiszabott szabadságvesztés büntetések végrehajtása tárgyá­ban a következőket rendelem. A szóban levő szabadságvesztés büntetések végrehajtása az elitéltek szabadságolásáig elhalasztandó; a hosszabb ideig tartó szolgálatra behivott s időközben elitélt honvédek szabadságvesztés bün­tetésének végrehajtása iránt pedig az illető honvéd kerületi parancsnokság haladéktalanul megkeresendő, nehogy a hosszabb ideig tartó katonai szol­gálat alatt a már jogérvényessé vált Ítélet végrehajtása elévüljön. Magától értetik, hogy a honvédségi fogdákban foganatosított büntetés tartama alatt felmerült tartási költségek az illető vármegye, Budapest fővárosban a rend­őrség főkapitánysága által megtérítendők lesznek, s az ekképen megtérí­tett tartási költségek behajtásánál, esetleg végleges elszámolásánál ugyan­azon elv lesz irányadó, mely követendő lenne akkor, ha az illető büntetését nem a honvédség, hanem a közigazgatási hatóság fogdájában ülte volna le.

Next

/
Oldalképek
Tartalom