Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

- 375 53-ik és a belügyminiszteri rendelet 43. §-ai egyaránt taxative megjelölik azon eseteket, a melyekben akár a járásbiróság, akár a közigazgatási hivatal által, ugy az előzetes kihallgatás, valamint a főtárgyalás czéljából vádlott elővezettetése elrendelhetésének minden más eset kizárásával helye lehet; tekintve, hogy a mint a kiemelt sarktételnél fogva a járásbiróság nincs jogositva kihágás miatti közvetlen tárgyalás czéljából vádlott elővezetését más esetben elrendelni, mint a melyben ez a rendelet 53. §-ában meg van engedve: épen oly kevésbé, sőt még kevesebb joggal rendelheti a közigazgatási hivatalnok, a belügyminiszteri rendelet 56. §-a alapján vádlott elővezettetését más esetben, mint a mely azon rendelet 43. §-ában egyenesen és tüzetesen megjelölve van; tekintve, hogy az esetben, ha a bűnvádi eljárás feladatából általában, de különösen a törvényt pótló, az idézett rendeletek szószerinti szövegéből egyenesen leszármazó fentebbi alaptétel a gyakorlatban szem elől tévesztetnék: ezzel azon helyzet állana elő, hogy az igazságügyi miniszteri rendelet 68. §-ának értelmében, a legsúlyosabb kihágások miatti vád esetében elrendelt tárgyalás megtartása végett, vádlott személye semmi kényszernek nem lenne alávethető; mig a közigazgatási közeg elé tartozó legcsekélyebb fontosságú kihágás miatti vád következtében a vádlott személye súlyos kényszernek, személyes szabadsága a vád tárgyát képező cselekmény jelentéktelenségé\tel semmi arányban nem álló előzetes megtámadásnak lenne kitéve; tekintve, hogy ez utóbbi értelmezés egyenes ellentétét képezi a mindenik bűnvádi eljárásban irányadóul elfogadott vezéreszmének, sőt annak legfőbb alapgondolatát, egész rendszerét egyenesen kiforgatja; de megtámadja egyúttal az igazságügyminiszteri rendelet 60. és 69. §-aiban a súlyosabb és az enyhébb esetekre vonatkozólag különkülön sanctiókban nyilvánuló, törvényhozói gondolat eszmei központját, a kifejezett különbségek benső indokául szolgáló, kétségtelen sarkigazságot is; tekintve, hogy az emiitett s a kiemelt eredményre vezető értelmezésnek — mint helyes rendszerrel egyenes ellentétben állónak — már ezen indokoknál fogva is feltétlenül hibásnak kell lennie; tekintve továbbá, hogy a belügyminiszteri rendelet 58. §-a, egyezőleg az igazságügyminiszteri rendelet 70. §-ának utolsó bekezdésével, egyenesen meghatározza azon következményt, mely sem a személyesen, sem a képviselője által meg nem jelent vádlottat terheli; tekintve, hogy ezen szakaszban sincs az elmaradónak elővezettetésről említés; tekintve, hogy e szerint — a hatóságnak cselekvési köre, az elmaradóval szemben az idézett szakaszban egyenesen kitűzve és az által elhatárolva lévén: minden oly intézkedés, mely a kérdéses szakaszban meghatározotton kivül vádlott terhére elrendeltetik és foganatosittatik, — származzék az bármely indokból, legyen annak bármely, a hatósági közeg által képzelt vagy valódi czélszerüség az indoka, — minden körülmény között — a törvény által meg nem engedett, nem a törvény, hanem a közhatalmat kezelő egyén akaratát, ösztönét megvalósitó, a törvényileg szabályozott jogrenden kivül eső cselekedetet — tehát visszaélést — képez; tekintve, hogy különösen a tárgyalásra meg nem jelenő vádlott elővezettetésének elrendelése, — még ha képviselője által sem jelent volna meg — mint az elmaradás következményéül sem az egyik rendelet 58-ik, sem a másiknak 70. §-ában meg nem emiitett. tehát a törvényt helyettesitő rendelet által nem jogosított intézkedés, feltétlenül és minden körülmény között jogtalan: N. N. szolgabíró azon esetben is törvényellenesen járt volna el, ha T. Sándor ellen csupán elővezettetési parancsot bocsátott volna ki, illetőleg ha ez utóbbinak csupán elővezettetését foganatosította volna. Tekintve azonban, hogy N. N. szolgabíró panaszosnak nem elővezettetését, hanem