Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)
335 ezen jegyzőkönyvet a vármegye közönségének a következő kijelentéssel küldöm vissza: Tekintettel a fent hivatott alispáni jelentésben felhozott indokokra, kivételesen és minden további következtetés kizárása mellett megengedem, hogy addig is, mig ezen körorvosi állomás betöltése eszközölhető leszen, a kérdéses közegészségi körorvosi teendőinek végzésével ideiglenesen a mosóczi járásorvos bizassék meg s az évi 400 frtnyi körorvosi fizetésből fenmaradó 200 frtnyi összeg ideiglenesen a megyei kórházi alap gyarapítására fordittassék. Pelhivom azonban a megye közönségét, hogy a kérdéses körorvosi állomás betöltése czéljából a szükséges pályázatot időről-időre hirdettesse ki s egész erélylyel odahatni igyekezzék, hogy az 1876. évi XIV. t.-cz. ebbeli követelménye is mielőbb foganatosittassék. Körorvos a járásorvosi teendőkkel csak ideiglenesen bizható meg. A m. kir. belügyminiszter 1889. évi 385. sz. határozata: A főispáni jelentés folytán, mely szerint dr. K. K. b—i körorvost ideiglenesen a járási orvosi teendők végzésével is megbizta, értesitem, hogy azon intézkedés ellen, miszerint a körorvos ideiglenesen a járásorvos teendőit is teljesíthesse, a Méltóságod által jelzett körülményre való tekintettel ezúttal addig, mig akár a járás, akár a kör közegészségügyi ellátás;!nak netán elégtelen volta miatt hozzám panasz nem érkezik, észrevételt nem teszek ugyan, de ezen intézkedés nem czélozhatja azonban azt, hogy a körorvos egyszersmind állandóan járásorvosi minőségben is működjék, vagy hogy ezen megbízatás állandó jellegűnek tekintessék, mivel a körorvosi állás községi, a járásorvosi pedig törvényhatósági intézmény lévén, mindegyiknek ugy az ügyköre, valamint javadalmazási alapja más és azon esetben, ha a körorvos a járásorvosi teendők miatt saját körorvosi teendőit pontosan elvégezni képes nem lenne s a miatt valamely község részéről panasz emeltetnék, a két ügykörnek egy személy által való bár ideiglenes ellátását sem engedhetném meg. A községi és körorvosok fizetésének pontos kiszolgáltatásáról a közigazgatási tisztviselők gondoskodni tartoznak. A m. kir. belügyminiszter 1881. évi 56,284—1880. sz. a, kelt rendelete: A hazai községi s körorvosok anyagi helyzetének megvitatása tárgyában 1879. évi deczember 5-én 53,385. szám alatt kelt körrendeletemre a törvényhatóságok részéről hozzám érkezett jelentésekből sajnosán kellett meggyőződnöm, hogy több törvényhatóság területén a nevezett orvosok fizetésének kiszolgáltatása körül csakugyan fordultak elő késedelmek és visszásságok s hogy igy az e részben fölmerült panaszok alaposok és jogosultak. Minthogy ily visszás körülmények ismétlődése a községi s körorvosi intézmény fennállását veszélyeztethetné s általában az 1876. évi XIV. t.-cz. ez intézményre vonatkozó részének végrehajtását meghiúsíthatná: ennek elhárítása szempontjából szoros miheztartás végett e következőket rendelem: 1. A közigazgatási tisztviselőknek szigorú kötelességévé tétetik arról gondoskodni, hogy a községi orvosok fizetése az illető község pénztárából rendes időben és pontosan kiszolgáltassék; hogy továbbá a körorvosok fizetése czimén a közegészségi kört képező egyes községeket terhelő részletek pontosan s kellő időben beszedetvén, akként gyűjtessenek, hogy a körorvosi